Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.61
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Oroszország megerősítette, hogy légicsapásokat kezdett Szíriában

A moszkvai védelmi minisztérium szerdán megerősítette, hogy Oroszország légicsapásokat kezdett Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen.

"Vlagyimir Putyin, a fegyveres erők főparancsnokának döntése értelmében a repülőgépeink légi hadműveletet folytattak és precíziós csapásokat mértek a szárazföldön az Iszlám Állam terrorcsoport szíriai célpontjai ellen" - jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője.

A tájékoztatás szerint az orosz hadsereg katonai felszerelésekre, kommunikációs berendezésekre, valamint fegyver-, üzemanyag- és lőszerraktárakra mért csapást a polgárháború sújtotta közel-keleti országban.

Egy név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes korábban azt közölte a Reuters brit hírügynökséggel, hogy az orosz légierő a nyugat-szíriai Homsz város közelében lévő célpontokat támadott, azonban az amerikai közlés szerint úgy tűnik, nem az Iszlám Állam uralta területekre mértek csapást az orosz gépek. A tisztségviselő arról számolt be, hogy Moszkva egy órával a légitámadás megindítása előtt értesítette Washingtont, további részleteket azonban nem árult el.

Szíriai biztonsági források szerint az orosz fegyveres erők a helyi kormányerőkkel együttműködve Szíria három tartományában is légicsapásokat hajtottak végre. "Az orosz és szíriai repülőgépek a mai napon számos csapást mértek a terroristák állásaira Hama, Homsz és Latakia tartományban" - közölték nevük elhallgatását kérő tisztségviselők.

Vlagyimir Putyin orosz államfő eközben kijelentette, hogy országa légiereje támogatást fog nyújtani a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőknek. Azt ugyanakkor kizárta, hogy Moszkva szárazföldi harcoló alakulatokat küldjön az IÁ ellen.

Putyin elmondta, arra számít, hogy a konfliktus politikai rendezése érdekében Aszad tárgyalóasztalhoz fog ülni a szíriai ellenzék képviselőivel.

Az orosz parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács Vlagyimir Putyin elnök kérésére szerdán hozzájárult az orosz hadsereg külföldön történő bevetéséhez, lehetővé téve az orosz légierő részvételét az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadásokban.

A szíriai elnök hivatala közölte, Damaszkusz azzal a kéréssel fordult Oroszországhoz, hogy nyújtson katonai segítséget. A Bassár el-Aszad sajtóirodája által kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy "a Szíriának nyújtott orosz katonai segítség a szíriai állam kérésére történt és történik".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×