Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Így zárta Ferenc pápa egyesült államokbeli látogatását

Philadelphiában fejezte be hatnapos egyesült államokbeli látogatását vasárnap Ferenc pápa, monumentális misét tartva több százezer ember előtt, miután délelőtt pedofil bűncselekmények áldozataival találkozott, és figyelmeztette az amerikai püspököket, hogy a kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények nem maradhatnak feltáratlanul.

A philadelphiai Benjamin Franklin Parkway-en tartott miséjének középpontjába a katolikus egyházfő ismét látogatásának két fő témáját, a családot és a környezet védelmét helyezte, ahogy előzőleg az amerikai Kongresszusban és az ENSZ-ben tartott beszédében is.

"Nem engedhetünk meg terméketlen viszályokat. Otthonaink védelmének sürgető kihívása magába foglalja azt is, hogy egyesítsük az emberi családot teljes egészében egy szerves és fenntartható fejlődés megtalálása érdekében" - mondta Ferenc pápa, visszatérve az éghajlat felmelegedése és a környezetszennyezés témájára néhány hónappal az év végi párizsi klímacsúcs előtt.

Az egyházfő, aki pápamobilján, a pennsylvaniai főváros fő sugárútján összesereglett több százezres tömeg kiáltásai közepette érkezett a mise helyszínére, gyermekeket ölelt meg és megáldotta néhány hajléktalan imaszalagját.

A hívek előtt Ferenc pápa ismét a családot említette egy egészséges társadalom egyedüli támaszaként. "A férfi és a nő közötti szövetség életet ad és feltárja Istent" - hangoztatta, családalapításra biztatva minden fiatalt.

Nem sokkal a nyilvános mise vége előtt jelentették be, hogy a családok világtalálkozóját - amelyre most éppen Philadelphiában került sor - legközelebb 2018-ban az írországi Dublinban tartják meg.

A katolikus egyházfő a francia hírügynökség beszámolója szerint arra is felszólított minden keresztényt, hogy lássa meg a jót saját szűk univerzumán kívül is. Veszélyes kísértésnek, egyúttal eltévelyedésnek nevezte "azt a benyomást kelteni, hogy a Szentlélek nem találhatja meg helyét azokban, akik nem a mi csoportunkhoz tartoznak, akik nem olyanok mint mi".

Ferenc pápa előzőleg egy börtönt is meglátogatott Philadelphiában, a megváltás reményét adva mintegy száz elítéltnek, köztük feltételezett gyilkosoknak, erőszaktevőknek és gengsztereknek.

A pápa este visszaindult Rómába.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×