Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.65
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Dániában életbe lépett a menekülteknek járó juttatásokat megkurtító reform

Életbe lépett kedden Dániában az új liberális kormány menekültügyi reformja, amelynek értelmében az eddiginél lényegesen kevesebb pénzt kapnak a megélhetéshez az országba érkező menekültek.

A júniusi választásokon győztes jobbközép liberális párt, a Venstre által szorgalmazott új szabályozás alapján például az egyedülállóként elismert menekülteknek havonta már csak 6 ezer korona (252 ezer forint) jár, amely alig a fele a korábban kapott összegnek.

Koppenhága célja az intézkedéssel, hogy csökkentse vonzerejét a menedékkérők számára.

A baloldali ellenzék azt vetette a polgári pártok szemére, hogy ezzel a lépéssel csupán elszegényítik a menekülteket és megakadályozzák a társadalomba való beilleszkedésüket.

A Politiken című napilap egy menekülteket segélyező dán szervezettel közösen tiltakozásul adománygyűjtési akcióba kezdett a menekült gyermekek számára.

Dánia kedden vezette be a kettős állampolgárság intézményét is. Az erről szóló törvényt a dán parlament már tavaly decemberben - még az előző kormány vezetése alatt - elfogadta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×