Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Afganisztánban tárgyal az új amerikai védelmi miniszter

Afganisztánba vezetett a hivatalába négy napja beiktatott új amerikai védelmi miniszter első külföldi útja.

Ashton Carter szombaton érkezett Kabulba. A tervek szerint felkeresi az ázsiai országban állomásozó amerikai erőket, tárgyal azok parancsnokaival, akárcsak az afgán vezetőkkel, továbbá értékeli, hogy mennyire jelent veszélyt az afgán biztonságra az amerikai csapatok kivonási terve.

Carter, aki tapasztalt védelmi stratéga, keveset árult el az Afganisztánnal kapcsolatos jelenlegi és jövőbeni terveiről, mondván, hogy útján információt gyűjt és csak ezután fogalmazza meg Barack Obama amerikai elnöknek szánt tanácsait.

Carter Obama elnök negyedik védelmi minisztere. Korábban, 2011 és 2013 között a védelmi miniszter helyettese volt, ezt megelőzően pedig két éven át a beszerzésért, technikáért és logisztikáért felelős államtitkár posztját töltötte be a Pentagonnál.

Az afgán biztonsági erők az utóbbi időben jelentősen megerősödtek, de még mindig elkeseredett küzdelmek folynak a tálib felkelőkkel, akik 13 éve folytatják harcukat, azóta, hogy az Egyesült Államok és szövetségeseik megszállták az országot. Sok afgán attól tart, hogy Obama elnök a csapatok jelentős mértékű kivonásával, majd a katonai küldetés 2016-os befejezésével egy Irakhoz hasonló összeomlást idézhet elő.

Carter elmondta, azt tervezi, hogy Asraf Gáni afgán elnökkel megtárgyalja a csapatok kivonásának tervét, kikéri véleményét arról, miként támogathatják legjobban az amerikai csapatok az afgán erők fejlesztését.

"Azért vagyok itt, hogy megtudjam, most milyen a helyzet, milyen úton haladjunk tovább" - mondta újságíróknak az új amerikai védelmi miniszter.

Az amerikai erők katonai küldetésük lényegi részét tavaly decemberben befejezték, de egy 10 ezer fős kontingens az országban maradt, hogy folytassa a kiképzést és a tanácsadást a helyieknek, valamint csapásokat mérjen a szélsőséges csoportokra.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×