Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Jemenben "átmeneti népi tanácsot" hoznak létre a válság rendezésére

Jemen kormányozhatósága és a válságból való kivezetése érdekében egy "átmeneti népi tanács" létrehozásában állapodtak meg a szemben álló felek - jelentette be pénteken Szanaában a köztük közvetítő Dzsamál Benomar, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja.

Benomar közleményében hangsúlyozta, hogy nem végleges megállapodásról van ugyan szó, de az egyezség fontos áttörésnek tekinthető, amely kikövezi az utat egy átfogó megállapodás előtt.

Jemenben síita húszi lázadók tavaly szeptemberben megszállták a fővárost, Szanaát, a múlt hónapban pedig lemondásra kényszerítették Abed Rabbo Manszúr Hádi államfőt, valamint kormányát, és bejelentették, hogy feloszlatták a parlamentet és átvették a hatalmat. Azóta az országban politikai káosz uralkodik. A jemeni politikai erők heteken át tárgyaltak Dzsamál Benomar közvetítésével az új hatalmi intézmények megalakításáról, de mindeddig hasztalanul.

A nyélbe ütött megállapodás értelmében mégis hivatalban marad a feloszlatott parlament 301 fős alsóháza, ahol a képviselők többsége a korábbi kormánypártból került ki, és állítólag rokonszenveztek velük a húszik. A felsőház helyébe lép az "átmeneti népi tanács", amely az eddig hagyományosan képviselettel nem rendelkező, egykor független Dél-Jemenből való csoportok küldötteiből, nőkből és a fiatalabb korosztályhoz tartozókból áll majd, de létszámát egyelőre nem határozták meg. E két képviseleti szerv fogja alkotni az átmeneti időszakban a jemeni törvényhozást.

Benomar szerint a megüresedett elnöki tisztségről és a miniszteri posztok betöltéséről további párbeszédre van szükség. Egyes megfigyelők korábban arra figyelmeztettek, hogy a húszik hatalomátvétele vallási indíttatású polgárháborúba taszíthatja az országot: a szunnita törzsek és a Dél-Jemenben működő, függetlenedésre törekvő csoportok fellázadhatnak a síiták ellen. Mindezt kihasználhatja az egyik legerősebb közel-keleti terrorszervezet, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) is, hátráltatva az országban megkezdett amerikai terrorellenes műveleteket.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×