Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.41
bux:
144587.11
2026. október 16. péntek Gál

Egymásnak ellentmondó értékelések a szlovák népszavazásról

Sikeresnek értékelte a család védelméről szombaton Szlovákiában tartott népszavazást a kezdeményező kezdeményező Családért Szövetség (AZR) civil ernyőszervezet a leadott igenlő válaszok nagy aránya miatt, noha a referendum az előírtnál kisebb részvételi arány miatt érvénytelen lett, amivel viszont az ellentábor elégedett.

A Központi Referendum Bizottság (ÚKR) által vasárnap ismertetett hivatalos végeredmény szerint a voksoláson mintegy 944 ezren vettek részt, a 4,4 millió szavazásra jogosult szlovák állampolgár 21,4 százaléka. Mivel az érvényességhez 50 százalékos részvételi arány szükséges, így az ország történetének nyolcadik referenduma érvénytelen lett.

A voksoláson három kérdésre lehetett igennel vagy nemmel válaszolni: egyetértenek-e azzal, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet csak létre; azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyermeket; valamint azzal, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma.

Az igen válaszok aránya mindhárom kérdésben meghaladta a kilencven százalékot.

A népszavazás kezdeményezője, a Családért Szövetség civil ernyőszervezet az igen válaszok nagy aránya miatt sikeresnek értékelte a referendumot.

A referendum kiírásának illetve annak kérdésfelvetéseinek egyik leghangosabb ellenzője, a Mondjunk nemet az értelmetlen népszavazásnak elnevezésű polgári kezdeményezés aktivistái választási központjukban reggelig ünnepeltek. Az egyik aktivista, Hana Fábry az emberi jogok szempontjából sikerről beszélt, a csekély részvételi arány pedig szerinte azt tükrözi, hogy Szlovákiában a többség "elkezdte emberi módon érzékelni" a kérdést.

Az Irány-Szociáldemokrácia miniszterelnöke Robert Fico szavazata leadását követően sajtószóvivőjén keresztül azt üzente a sajtónak, hogy a kormányfő "szabadon válaszolt a kérdésekre". Andrej Kiska államfő, bár részt vett a voksoláson, szavazata leadását követően azt mondta, hogy szomorúsággal tölti el az, amit ez a népszavazás országának hozott.

Ján Fígel, az ellenzéki szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke szerint a referendummal sikerült a középpontba állítani a család kérdését, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) parlamenti képviselője, Martin Poliacik viszont úgy vélte, hogy eredmény alapot ad arra, hogy aktualizálni lehessen a regisztrált partnerség kérdését.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a népszavazásról az MTI-nek azt mondta, hogy majd csak később, a most felélénkült társadalmi vita során dől majd el, hogy a népszavazás milyen új körülményeket teremt. Az MKP elnöke hozzátette: azért volt viszonylag alacsony a részvételi arány, mivel a választók tudták, hogy a referendum első két kérdésére adott igen válaszukkal csak megerősítenék a jelenlegi jogállapotot, aminek viszont nem volt elégséges mozgósító ereje.

A Bugár Béla vezette Most-Híd kiadott közleményében azt a reményét fejezte ki, hogy a jövőben a társadalomban fokozottabb igény lesz az egymás iránti toleranciára és a kölcsönös tiszteletre. A párt szerint a szlovák társadalom számára fontosak a családdal kapcsolatos kérdések, de a népszavazás eredménye sejtetni engedi, hogy a társadalom nagy része a tényleges gondokat és veszélyeket a feltett kérdéseken kívüli területeken látja.

A család védelméről tartott népszavazás a nyolcadik referendum volt Szlovákia történetében. Ezek közül idáig csak egy volt érvényes, mivel csupán az ország európai uniós csatlakozásáról 2003-ban tartott népszavazás részvételi aránya érte el az 50 százalékos érvényességi küszöböt.

Címlapról ajánljuk
Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mekkora zakó vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Mozdul a forint, megőrülnek a befektetők a magyar kötvényekért

Mozdul a forint, megőrülnek a befektetők a magyar kötvényekért

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai állampapírhozamok. A lendületből a forint is profitál, hiszen a dollárral szemben 326,5-ről 324 közelébe erősödött, miközben az euróval szemben csak kisebb mozgások látszottak. A kötvénypiaci enyhülés miatt azonban korai fellélegezni, mert a világ adósságproblémái nem oldódtak meg két nap alatt, az olajárak pedig tovább emelkednek. A befektetők ma az európai és az amerikai konjunktúraadatokra figyelnek, az adóssághelyzet és az olajpiac fejleményei pedig a forint árfolyamát is jelentősen mozgathatják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×