Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.05
bux:
144923.23
2026. október 16. péntek Gál

ENSZ-bíróság: sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást

Sem Szerbia, sem Horvátország nem követett el népirtást a délszláv háborúk során a múlt század kilencvenes éveinek első felében - állapította meg kedden kihirdetett ítéletében az ENSZ Nemzetközi Bírósága Hágában.

A bíróság szlovák elnöke, Peter Tomka által ismertetett ítélet szerint a szerb erők követtek el ugyan bűnöket, de Zágrábnak nem sikerült bizonyítania, hogy a szerbek szándéka az lett volna, hogy részben vagy teljesen megsemmisítsék a horvát lakosságot a megszállt területeken.

Hasonlóan ítélte meg a bíróság a szerbek által felhozott vádakat, s úgy döntött, hogy a horvátok célja sem a szerb lakosság elpusztítása volt, így a népirtás vádja Zágrábbal szemben sem áll meg.

Az ítéletről készült sajtóközlemény tanúsága szerint a horvát keresetet 15-2 arányban, a szerb ellenkeresetet pedig egyhangúlag utasították el a testület bírái. Horvátország azt állította, hogy a területének mintegy harmadát 1991 és 1995 között megszállva tartó szerbek az érintett területeken népirtást követtek el a horvátok ellen, míg Szerbia amiatt élt ellenkeresettel, mert Belgrád szerint a horvátok ugyancsak genocídiumot követtek el, amikor 1995-ben, a Vihar hadműveletben visszafoglalták az ország megszállt területeit a szerbektől.

A közleményben a bíróság hangsúlyozza, hogy a bizonyítás terhe egy állammal szemben is arra hárul, amely a vádakat megfogalmazza, és egy állammal szemben megfogalmazott kivételesen súlyos vádakat teljes mértékben meggyőző bizonyítékokkal kell alátámasztani.

A közlemény szerint a döntés szempontjából a bíróság számára kiemelten fontos a népirtás jogi meghatározása, amely nem pusztán egy embercsoport egészének vagy részének meggyilkolását, elpusztítását jelenti. Ahhoz, hogy ezt a bíróság népirtásnak minősíthesse, megdönthetetlenül bizonyítani kell, hogy a megvádolt célja, szándéka kifejezetten az adott nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösség megsemmisítése. Ha ez bizonyított, akkor egyébként az is népirtás, ha olyan életkörülmények közé kényszerítik őket, amelyek a csoport fizikai megsemmisülését okozzák, olyan intézkedések születnek, amelyek megakadályozzák a szüléseket a csoportban, vagy a népcsoport gyermekeit erővel elszakítják a közösségtől.

A bíróság megállapítása szerint ahhoz nem fér kétség, hogy mind a horvát területek szerb megszállása, mint a Vihar hadművelet idején történtek olyan bűncselekmények, gyilkosságok, amelyek alapján azokat népirtásnak lehetne nevezni, ám sem Szerbia, sem Horvátország esetében nem látta bizonyítottnak a népirtásra vonatkozó szándékot.

A horvátok ellen elkövetett bűncselekmények célja a bíróság szerint úgy tűnik, nem fizikai megsemmisítésük volt, hanem erőszakos elűzésük, az, hogy az ott élő horvátok minél nagyobb arányban hagyják el a megszállt területeket.

A szerbek által benyújtott ellenkeresetről a bíróság azt mondta ki, hogy a Franjo Tudjman egykori horvát elnök vezette brioni találkozón elhangzottak átirata nem bizonyítja kellő mértékben a népirtásra vonatkozó szándékot, és bár a Vihar hadművelet idején valóban történtek a népirtás definíciójának megfelelő gyilkosságok, azok mértéke nem bizonyítja a szándékot.

Szerbia Franjo Tudjman akkori horvát elnöknek a horvát katonai vezetéssel tartott brioni találkozójának átiratát mutatta be legfőbb bizonyítékként, amelyben a Vihar hadművelet részletei olvashatók, és amely megállapítása szerint a hadművelet "népirtáshoz vezetett".

Az 1995-ös hadművelet során a horvát csapatok visszafoglalták a szerbek által megszállt nyugat-horvátországi területeket, de közben kétezer szerb civilt megöltek, elűzték a szerb lakosokat, és több szerb falut felgyújtottak.

Várady Tibor Budapesten élő nemzetközi jogász, akadémikus - aki korábban a szerb fél jogi képviselője volt az ügyben - egy éve azt mondta: kétségtelen, hogy az 1991 és 1995 közötti délszláv háborúban súlyos bűnöket követtek el, Horvátország területén történt népirtásról hivatalosan azonban eddig egyetlen nemzetközi szerv sem beszélt. Ezeket az ügyeket tárgyalta már a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) is - amelyet a volt Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek megbüntetésére hoztak létre -, de senkit sem ítéltek el, még csak nem is vádoltak meg Horvátország területén elkövetett népirtással - hangsúlyozta. 

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×