Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
325.44
bux:
143959.66
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Nem lesznek előre hozott választások Svédországban

A miniszterelnök korábbi bejelentésével ellentétben mégsem lesznek Svédországban előre hozott választások, amelyet Stefan Löfven azért helyezett kilátásba december elején, mert a parlament elutasította a nemrég hivatalba lépett kisebbségi kormánykoalíció költségvetési tervezetét.

A svéd sajtó meg nem nevezett forrásoktól úgy értesült szombaton, hogy a megállapodás jött létre az ellenzéki jobbközép négypárti szövetség, illetve a szociáldemokraták és a Zöldek alkotta kormány között arról, hogy Löfven marad a miniszterelnök, és néhány módosítással végrehajtja az ellenzék által benyújtott, és decemberben a szélsőjobboldali Svéd Demokraták támogatásával elfogadott 2015-ös költségvetést.

Löfven szombat délben sajtótájékoztatón megerősítette a hírt. "Örülök, hogy egyezség jött létre, és Svédország kormányozható marad" - mondta. A jobbközép szövetség és a kormányoldal közös sajtóértekezletén azt is bejelentették, hogy a két fél a nyugdíjak, a védelmi és az energiapolitika területén is összehangolja politikáját. "Svédország hagyományosan jó a nehéz kérdések megoldásában" - jegyezte meg a kormányfő.

A belpolitikai válságért Löfven a parlamenti mandátumok 10 százalékát birtokló szélsőjobboldali Svéd Demokraták pártot okolta, amely szerinte "ki akar ütni minden kormányt, amely nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek".

A bevándorlásellenes párt korábban azt ígérte, hogy kormányozhatatlanná teszi az országot, amíg nem teljesülnek a jelenlegi liberális bevándorlási törvények drákói szigorításáról és a Svédországba érkező menekültek számának 90 százalékos csökkentéséről szóló követelései.

A kormányfőnek december végéig várnia kellett volna az előre hozott választások hivatalos bejelentésével. Legutóbb 1958-ban fordult elő Svédországban, hogy előre hozott választásokat tartottak.

Felmérések egyébiránt azt mutatták, hogy az előre hozott választások sem oldották volna fel a politikai patthelyzetet, sem a bal-, sem pedig a mérsékelt jobboldal nem szerzett volna többséget, és továbbra is a szélsőjobboldali párt maradt volna a mérleg nyelve.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×