Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.48
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nógrádi György: Új stratégia kell a Közel-Keleten

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint Nyugat-Európának és az Egyesült Államoknak stratégiát kellene váltania Irakkal kapcsolatban. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában működésképtelen államnak nevezte Irakot.

Nógrádi György azt mondta: létezik egy iszlám világ, ami Marokkótól Indonéziáig tart. Ebben pedig Irak központi helyet foglal el. A szakértő szerint most először van lehetőség egy önálló kurd ország létrehozására.

"Tizennyolc év óta az első iráni államfő a mostani, aki elment Törökországba és kiegyeztek. A Nyugatnak nem kell további blokádod fenntartani Irán ellen, mert találkoznak a célok". A biztonságpolitikai szakértő szerint, azt is el kell fogadni, hogy Szíriában nincsenek demokratikus felkelők, "csak ISIS-esek vagy a jelenlegi szír vezetés, Asszad. Innentől kezdve a Nyugatnak és az Egyesült Államoknak stratégiát kell váltani."

Nógrádi György arról is beszélt, hogy az arab világnak egyértelműen Egyiptom a központi állama. Felidézte: "az Európai Unió fogalmazása szerint, az arab világ Irakig terjed. Az USA szerint ehhez még hozzá kell adni Törökországot." A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: "Törökország a világ azon kevés államának egyike, amely valamennyi szomszédjával területi vitában áll. A kurd-kérést például elismeri Irakban, de nem ismeri el Törökországban."

Nógrádi György úgy vélte, hogy a térség felett már semelyik nyugati állam nem tud és nem is akar befolyást gyakorolni.

Hanganyag: Hlavay Richárd és Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×