Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
315.21
bux:
148295.11
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Mielőbbi rendkívüli parlamenti választásokat ígér az ukrán elnök

Petro Porosenko ukrán elnök megígérte pénteken, hogy hamarabb megtartják a rendkívüli parlamenti választásokat, mint azt a jogszabályok előírják.

Az államfő erről öt ukrán televíziós újságírónak adott interjúban beszélt, amelyet péntek este mindegyik helyi tévécsatorna egy időben sugárzott.

Porosenko konkrét dátumot nem mondott. Úgy fogalmazott, hogy a parlamenti választások előkészítési mechanizmusa már beindult. Közölte, hogy előző nap értekezett a frakciók vezetővel, és egyezségre jutottak a választások rövid időn belüli megrendezésében. Hozzátette ugyanakkor, hogy ehhez még törvényeket kell módosítani.

Múlt csütörtökön a parlamentben felbomlott a kormánykoalíció az államfő mögött álló Ütés párt kezdeményezésére, amelyhez csatlakozott a nacionalista Szabadság párt is. Képviselőik szavai szerint azért cselekedtek így, hogy lehetőséget adjanak az államfőnek parlament feloszlatására és előre hozott parlamenti választások kiírására. A koalíció felbomlását Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök pártja, a javarészt liberálisokból és jobboldaliakból álló Haza pártszövetség nem támogatta.

A kormányfő benyújtotta lemondását, amelyet azonban a parlament az e hét csütörtökön megtartott rendkívüli ülésén nem támogatott. Az előre hozott parlamenti választások kérdése kis híján belpolitikai válságot okozott a háború sújtotta országban.

A jelenlegi ukrán jogszabályok szerint az államfő feloszlathatja a törvényhozást és új választásokat írhat ki, ha a kormánykoalíció felbomlása után harminc napon belül nem jön létre új kormánytöbbség a parlamentben. Rendkívüli választást a parlament feloszlatása után 60 nappal megtartani.

Porosenko elnök az interjúban leszögezte továbbá, hogy a Kelet-Ukrajnában zajló harcok nem késleltethetik a gazdasági reformokat. Kijelentette, hogy Ukrajna nem mond le az Oroszország által bekebelezett Krímről, de kompenzációt követel Moszkvától a félszigeten lévő ukrán állami vállalatok kisajátításáért.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×