Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bejelentette lemondását a Fico-kormány két minisztere

Bejelentette lemondását szerdán Pozsonyban a szlovák kormány két minisztere, Dusan Caplovic, az oktatási és Tomás Malatinsky, a gazdasági tárca vezetője.

Tomás Malatinsky, aki pártonkívüli jelöltként, a munkáltatói szövetség vezetőjeként került Robert Fico baloldali kormányába, a kabinet szerdai ülése után újságíróknak elmondta: távozása része a kormányfővel kötött megállapodásának, amely azzal is számol, hogy néhány, tárcavezetőként elindított feladat levezénylésében még segédkezni fog, s a továbbiakban Robert Fico tanácsadója lesz. "Talán szükség van valamilyen változásra, és ez nekem sincs ellenemre" - jegyezte meg.

Malatinsky közvetve megerősítette, hogy az általa vezetett tárca miniszteri posztját távozása után a tárca jelenlegi államtitkára, Pavol Pavlis tölti majd be.

Dusan Caplovic oktatási miniszter a tárca sajtóosztálya által kiadott közleményben - Malatinskyhoz hasonlóan - a miniszterelnökkel kötött megegyezéssel indokolta távozását. Pozsonyi sajtóközlések szerint az oktatási minisztérium vezetését Caplovic távozása után Peter Pellegrini, a tárca jelenlegi államtitkára veszi majd át.

Szakértői vélemények szerint Caplovic távozása egyet jelenthet az általa a szlovák oktatásügyben elindított szerkezeti átalakítás megszakításával. Ez a reform egyebek mellett alapjaiban átalakította volna az oktatásügyi intézmények finanszírozását, megszüntette volna a jelenlegi fejkvóta alapú finanszírozást, aminek megvalósítása, sok alacsony diáklétszámú vidéki iskola - köztük számos magyar oktatási nyelvű intézmény - fennmaradását is veszélybe sodorhatja.

A két miniszter lemondása nem számít meglepetésnek, a kormányon belüli személycserék lehetőségét már huzamosabb ideje - a márciusi államfőválasztás óta - pedzegette a pozsonyi média.

Öllös László politológus szerint a két miniszter távozása a kormánypárt népszerűségi mutatóinak lassú, de folyamatos csökkenésével függ össze.

"A kormányfő alighanem úgy gondolta, hogy pártjának új lendületre van szüksége, hiszen az idén már két választást - a köztársasági elnöki és az EP-választást - elveszítette, ősszel pedig a helyhatósági választás várja a pártot" - mondta Öllös az MTI-nek. Hozzátette: a változások olyan tárcák vezetőit érintik, amelyek tevékenysége számos társadalmi rétegre nézve negatív következményekkel jártak az utóbbi időben.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×