Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Ferenc pápa: ma nincs kevesebb keresztény vértanú, mint Néró császár idején

A modern keresztényüldözésről beszélt hétfőn Ferenc pápa, aki szerint ma nem halnak kevesebben mártírhalált hitükért, mint a keresztényüldözések első évszázadaiban.

A vatikáni Szent Márta-házban bemutatott szentmise homíliájában Ferenc pápa kijelentette: ma is számos keresztény áldozza fel életét hitéért.

Az egyházfő Péter és Pál apostol június 29-i ünnepére emlékeztetve megjegyezte, hogy nagyon sok keresztényt üldöztek Néró idején, de "ma sincsenek kevesebben".

A róla elnevezett római bazilika alatt eltemetett Szent Pétert és Szent Pált is 64-ben, Néró császár uralkodása (54-68) idején ölték meg. Néró volt az első római császár, aki elrendelte a keresztények üldözését. Péter apostolt a Szent Péter bazilika helyén álló római circusban feszítették keresztre fejjel lefelé, Szent Pált pedig lefejezték.

Ferenc pápa hozzátette, korunkban többen tesznek tanúságtételt hitük mellett, több a keresztény mártír, mint a kereszténység elején. Kijelentette, a vértanúk kiontott vére számos kis egyház magját ülteti el. Az egyházfő kiemelte a közel-keleti keresztények által elszenvedett üldöztetést. Ugyanakkor megjegyezte, hogy vannak keresztények, akiket "elegáns módon, fehér kesztyűvel kergetnek el: ez is üldözés".

Ferenc pápa tavalyi megválasztása óta gyakran ismétli azt a kijelentését, miszerint kétezer év elteltével sem csökkent a keresztények üldözése, sőt erősebb, mint valaha volt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×