Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.61
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kiátkozta a maffiózókat Ferenc pápa

Kiátkozta a maffiózókat Ferenc pápa, aki szombaton az 'ndrangheta nevű szervezett bűnözői csoport fellegvárának számító Calabriában tett egynapos látogatást.

A katolikus egyházfő a Calabriában celebrált misén kijelentette, hogy az Olaszország egyik legveszélyesebb bűnszervezetének számító 'ndrangheta "az ördög követője", a maffiózókat pedig kiátkozta az egyházból.

Ferenc pápa nem sokkal korábban Castrovillariban meglátogatott egy börtönt, ahol kétszáz elítélttel beszélgetett, köztük külön találkozott egy, a maffia által meggyilkolt hároméves gyerek apjával.

A Vatikán szóvivője szerint a "rendkívül érzelemdús" találkozón a pápa vigasztalta a szülőt és elítélte a gyermekek elleni erőszakot.

A hároméves fiúra januárban gyújtottak rá egy autót, amelyben nagyapjával és egy marokkói nővel utazott. A hatóságok gyanúja szerint a gyermek maffialeszámolás áldozata lett, mivel mindkét szülője drogcsempészet miatt ül börtönben. Az eset nagy felháborodást keltett Olaszországban, de márciusban egy újabb, szintén hároméves gyermek halt meg egy hasonló leszámolásban.

A többi elítéltet Ferenc pápa arra buzdította, hogy keressék a teljes feloldozást bűneik alól, és új emberként hagyják el a börtönt.

Az egyházfő a calabriai látogatáson szegényekkel és kábítószerfüggőkkel ebédelt, Cassano allo Ionioban pedig a régió problémáiról, köztük a fiatalok nagy munkanélküliségéről és szervezett bűnözésről beszélgetett ottani papokkal.

A calabriai 'ndrangheta Olaszország egyik legkiterjedtebb bűnszervezete, a nagyrészt drogcsempészetből, kisebb részt a helyi vállalkozók sanyargatásából élő csoport éves forgalmát egyesek 70 milliárd euróra (az olasz GDP 3,5 százalékára) teszik.

Ferenc pápa korábban már többször felszólalt a maffia ellen. Jelentések szerint az antipátia kölcsönös a két fél között, ugyanis az olasz média korábban arról számolt be, hogy a pápa az 'ndrangheta célkeresztjébe került. Ennek oka, hogy Ferenc pápa átláthatóbbá akarja tenni a Vatikánt, ezzel viszont feldühítette a gengsztereket, akik a gyanú szerint korrupt főpapokkal állnak üzleti kapcsolatban.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×