2001-ben a New York-i terrortámadások után úgy tűnt, új fejezet nyílik az orosz-amerikai kapcsolatokban: Putyin példátlan támogatást nyújtott az afganisztáni háborúhoz, George W. Bush amerikai elnök pedig úgy fogalmazott, hogy orosz kollégája "reformer", aki nagy szerepet fog játszani a világ békésebbé tételében.

Azonban alig néhány héttel később Bush bejelentette, Washington felmondja rakétaelhárító-rendszereket korlátozó ABM-szerződést, és védelmi rendszert telepít Kelet-Európába egy esetleges iráni támadás ellen. Putyin akkor még annyit mondott: hibásnak tartja a lépést.

2002-ben Bush hét kelet-európai országot hívott meg a NATO-ba, amelyek 2004-ben csatlakoztak a szövetséghez. Putyin értetlenségének adott hangot: mégis miért van szükség a katonai tömb bővítésére, amikor az ellenség, amellyel szemben azt felállították - a Szovjetunió - már nincs többé.

Az újabb vitás ügy az amerikai demokráciaterjesztés lett. A végső fordulópont 2003-ban érkezett el. Grúziában a "rózsás forradalom" után nyugatbarát vezetés került hatalomra, egy évvel később Ukrajnában hasonló forgatókönyv játszódott le. Putyin ezeket Amerika által szított beavatkozásoknak tartotta, és úgy érzete: Washington arcul csapta őt.

"Nem figyeltünk oda (Oroszországra)" - mondta James F. Collins volt moszkvai amerikai nagykövet. Thomas E. Graham - aki Bush alatt a nemzetbiztonsági tanács Oroszországért felelős igazgatója volt - úgy vélte: "elszalasztottunk néhány lehetőséget, amelyek új vágányra terelhették volna (a kapcsolatot), később pedig egyes lépéseink, szándékosan vagy sem, egyértelműen azt jelezték Moszkva felé, hogy nem érdekel minket (Oroszország)".

Putyin amúgy sem lett volna egyszerű partner: az orosz elnök a Reuters szerint egy autoriter hajlamú nacionalista, aki mély bizalmatlanságot táplál a Nyugattal szemben. 2000-es hatalomra jutása óta Oroszország hatalmának és hagyományos befolyási övezetének helyreállítását tette legfőbb céljává, és - részben az ENSZ Biztonsági Tanácsában való vétójogára támaszkodva - tökélyre fejlesztette Amerika szurkálásának művészetét, gyakran keresztbe téve Washingtonnak.

Ugyanakkor a Reuters forrásai szerint Washington túlzott kezdeti magabiztosságával, figyelmetlenségével és ügyetlenségével maga is hozzájárult ahhoz, hogy a kapcsolat negatív spirálba került. Amerika legfőbb "bűne" az volt, hogy nem ismerte fel: bár a Szovjetunió megszűnt, Moszkva továbbra is nagyhatalomként tekint magára, és ehhez méltó figyelmet érdemel.

Bush és Putyin kapcsolata 2008-ban siklott ki végleg: a koszovói függetlenség kikiáltása és nyugati országok általi elismerése; a kelet-európai rakétavédelmi rendszerről való végső döntés; az Ukrajna és Grúzia NATO-csatlakozása melletti amerikai kiállás miatt betelt a pohár Putyinnál. "Ez a három dolog, ilyen közel egymáshoz megerősítette azon érzését, hogy a bolondját járatják Oroszországgal" - mondta a Reuters egy kormányzati forrása. Az orosz elnök a 2008-as grúziai beavatkozással tette egyértelművé: eddig és ne tovább.

Barack Obama az amerikai-orosz kapcsolat "újraindításáról" határozott, a stratégia kormányosa Michael McFaul Oroszország-szakértő lett. Az első két évben úgy tűnt, az új hozzáállás sikeres: Moszkva ismét segítséget nyújtott Afganisztán kapcsán, támogatta az Irán elleni szankciókat, és a két ország új fegyverzetkorlátozási szerződést kötött.

Szakértők szerint az enyhülés annak volt köszönhető, hogy Obama a közös érdekekre összpontosított, a vitás kérdéseket kerülte. Azonban hamarosan az "újraindítás" is zátonyra futott.

Putyin 2011-ben Amerikát okolta a vitatott orosz parlamenti választások utáni tüntetésekért, és miután 2012-ben visszatért az elnöki székbe, kampányt indított kritikusai elhallgattatására és a hatalom központosítására, emiatt pedig konfliktusba került a moszkvai nagykövetté kinevezett McFaullal.

"A (demokrácia)harc gyakorlatilag elporlasztotta a kapcsolatot" - fogalmazott Andrew Weiss, a Carnegie szakértője.

2013-ban a helyzet tovább romlott: Putyin menedékjogot adott Edward Snowdennek, az amerikai megfigyelési program leleplezőjének, majd Ukrajna kapcsán feszült egymásnak a két ország.

Putyin hosszú ideje úgy érezte, a Nyugat fojtogatja Oroszországot, a "vörös vonal" pedig Ukrajna volt - mondta Jack Matlock volt moszkvai nagykövet.

Szakértők szerint új, hosszú távú stratégiára van szükség Washingtonban. Putyin Ukrajnával kapcsolatos démonizálása azt jelzi, hogy Amerika még mindig nem érti Oroszországot. "Putyin Oroszország képmása. Ez a furcsa feltételezés, hogy ha Putyin eltűnik, Oroszország hirtelen együttműködő lesz, hamis" - mondta Matthew Rojansky, a Wilson Center szakértője.

Egy amerikai kormányzati tisztviselő szerint Washingtonnak a Nyugat stratégiai előnyeire kell koncentrálnia. "Hosszú távon sokkal szívesebben játszanék a mi lapjainkkal. (Oroszországnak) számos súlyos stratégiai hátránya van - például az egyoldalú gazdaság vagy korrupció miatt szétrohadó politikai rendszer" - mondta.

Matlock szerint a legfontosabb a negatív spirálból való kitörés lenne. "A kapcsolat sok problémája meggondolatlan amerikai lépésekkel van összefüggésben. Ezek közül sok nem Oroszország ellen irányul, de az orosz interpretációjuk gyakran eltúlozza az ellenségesség mértékét, és ez túlreagáláshoz vezet" - mondta.