eur:
389.13
usd:
360.72
bux:
68463.64
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Vonatszerencsétlenség: hétnapos gyász Galiciában

Hétnapos gyászt rendeltek csütörtökön a hatóságok a spanyolországi Galiciában, abban az autonóm közösségben, ahol előző nap - a legfrissebb adatok szerint - 78 halálos áldozattal és mintegy 140 sérülttel járó vonatszerencsétlenség történt. Mariano Rajoy kormányfő a helyszínen bejelentette, hogy országos szinten is háromnapos gyászt rendel el.

I. János Károly király, valamint Fülöp herceg, a trónörökös felfüggesztette minden hivatalos programját a gyász jeléül.

Rajoy, aki a városban született, csütörtök délelőtt Santiago de Compostelába utazott. Felkereste a baleset helyszínét, és ellátogatott egy kórházba, ahol sérülteket ápolnak.

A hatóságok egyelőre nem nevezték meg a baleset lehetséges okát. A belügyminisztérium szóvivője elmondta, azt már kizárták, hogy a vonat kisiklását terrorcselekmény okozta volna.

A galiciai legfelső bíróság bejelentette, hogy a mozdonyvezetőt hivatalos eljárás és vizsgálat alá vonták. Korábbi sajtóinformációk szerint a vezető elismerte, hogy jóval túllépte az érintett vonalszakaszon megengedett sebességet.

A Renfe spanyol vasúttársaság elnöke azt közölte, hogy a vonatnak nem volt műszaki problémája, és a baleset napján esett át felülvizsgálaton. Julio Gómez-Pomar Rodríguez egy kereskedelmi rádiónak azt mondta: "Amit tudunk, az, hogy a vonatnak nem volt műszaki problémája, és azon a reggelen volt felülvizsgálaton".

Hozzátette, hogy ezeket a szerelvényeket minden megtett 7500 kilométer, majd 50 ezer kilométer, majd 150 ezer kilométer után felülvizsgálnak. Ez esetben rendben voltak a karbantartását és felülvizsgálatát tanúsító okmányok.

A szerdai katasztrófa az egyik legsúlyosabb Spanyolország történetében. Mintegy hetven éve, 1944-ben egy Galiciába tartó vonat egy alagútban ütközött egy másik szerelvénnyel. Hivatalos adatok szerint 78 ember halt meg, de a spanyol sajtó szerint a Franco-rezsim eltitkolta a valódi nagyságrendet, és a halálos áldozatok tényleges száma elérte az ötszázat is. Egy másik szerencsétlenségnek 1972-ben 77 halálos áldozata volt, amikor Spanyolország déli részén kisiklott a Cádiz és Sevilla között közlekedő vonat.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Fontos sávban a forint

Fontos sávban a forint

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×