Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.95
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere

Hatvannégy éves korában súlyos betegség után kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere.

Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.

Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.

"Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" - áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban.

Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×