Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Átalakul a kormány Peruban

Kormányátalakítással próbál új lendületet adni egy éve kezdődött elnöki periódusának Ollanta Humala perui államfő. A kabinet tagjai benyújtották lemondásukat Humalának, aki elfogadta azt, s rögtön új miniszterelnököt nevezett ki az eddigi igazságügyi miniszter, Juan Jiménez személyében.

Egy éven belül ez már a harmadik kormány a latin-amerikai országban. Az eddigi miniszterek egy része (köztük a külügyminiszter) megtartotta posztját, ám például a belügyi, a védelmi, vagy éppen a mezőgazdasági tárca élére új személyek kerültek.

Humala révén tavaly júliusban 36 év után először került baloldali politikus Peru élére. Az egykori katonatiszt a szegények melletti kiállást hirdette kampányában, például nagyobb részesedést ígérve nekik az andesi ország ásványkincseinek értékesítéséből.

Megválasztásakor Humala kijelentette: elnökként azon fog fáradozni, hogy a tíz éve tartó gazdasági fellendülést a peruiak által óhajtott szociális kiegyenlítődés előmozdítására használja fel.

A valóság azonban máshogy alakult: egymást követték a különböző szociális konfliktusok, a karhatalommal való összecsapások, amelyekben 17 ember meghalt, mintegy 2300-an megsebesültek, s a kormányzat három alkalommal is kénytelen volt bevezetni a szükségállapotot.

Megfigyelők szerint Humala a megválasztása óta eltelt egy évben igyekezett pragmatikus politikát folytatni, egyszerre próbálva eleget tenni a gazdasági körök, illetve saját, a szegényekből álló társadalmi bázisa igényeinek. Nem sok sikerrel: a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek 72 százaléka úgy gondolja, hogy az elnök nem tartotta be választási ígéreteit, s nem lépett fel hatékonyan a bűnözés, illetve a korrupció ellen sem.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×