Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Célfotó Iowában: csak nyolc szavazattal nyert Romney

Rendkívül szoros versenyben, mindössze nyolc szavazattal, "célfotóval" nyert Mitt Romney a republikánusok keddi iowai jelöltállító gyűléseinek szavazásán - jelentette be helyi idő szerint szerda hajnalban az állam pártszervezetének vezetője.

Romney volt massachusettsi kormányzó és Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor csaknem egyenlő arányban osztozott meg a leadott szavazatok felén.

A harmadik helyen Ron Paul texasi képviselő végzett (21 százalékkal), a negyediken Newt Gingrich volt képviselőházi elnök(13 százalék), az ötödiken Rick Perry texasi kormányzó (10 százalék), a hatodikon pedig Michele Bachman minnesotai (5 százalék) képviselőnő végzett.

A pártja jobboldalán gyanakvással figyelt Romney iowai sikere voltaképpen meglepetésnek számít, mert az állam republikánus jelöltállító gyűlései (caucusai) részvevőinek 60 százaléka konzervatív pünkösdista keresztény szavazó, akik inkább Santorummmal rokonszenveznek. Amíg a volt massachusettsi kormányzó a kampány kezdete óta mindössze három hetet töltött az államban kampányolva, addig az ellenfele 100 napot, s felkereste Iowa mind a 99 megyéjét. Viszont míg Santorum csak 1 dollár 65 centet költött egy rá leadott szavazatra, addig Romney 113 dollárt.

A minden eddiginél szorosabb versenyben eldőlt iowai jelöltállító gyűlések után az elnökjelöltségre pályázó republikánus politikusok jövő kedden a New Hampshire-i előválasztáson csapnak majd össze. A favorit itt egyértelműen Romney, aki a republikánus szavazók 47 százalékának bizalmát élvezi. Paul 17, Huntsman 13 százalékon áll ebben az államban, Santorum pedig esélytelennek számít. A CNN jelentette, hogy John McCain, a republikánusok 2008-as hivatalos elnökjelöltje szerdán New Hampshire-be utazik, hogy hivatalosan a támogatásáról biztosítsa Romneyt.

Perry és Bachman nem vesz részt a január 10-i megméretésen. Korábban mindkét politikus úgy nyilatkozott, hogy erejét az első déli államban, Dél-Karolinában január 21-én megtartandó előválasztásra tartogatja.

Perry az iowai kudarc után kijelentette, hogy visszatér Texasba, ahol "újraértékeli" kampányát, ami megfigyelők azt is jelentheti, hogy kiszáll a további küzdelemből. Az sem kizárt, hogy a keddi gyenge szereplése után az Iowában született Bachmann is visszalép a versenytől.

Noha immár négy évtizede az iowai caucusokkal dördül el a képzeletbeli startpisztoly az elnökjelölt-választási folyamatban, ezek voltaképpen nem jelentenek többet konzultatív véleménynyilvánításnál, mert az állam 25 elektorát csak később választják meg a helyi konvenciókon.

Iowa egyike azoknak a "billegő államoknak", amelyekben a mérleg nyelve a novemberi választások idején mindkét párt felé kibillenhet. Ezért az állam területén a caucusokra való republikánus felkészüléssel párhuzamosan Obama kampánystábja is megkezdte a szervezkedést.

Iowában az elnök választási csapata nyolc kampányirodát állított fel, amelyek eddig 350 ezer telefonhívást bonyolítottak le. Kedden a hivatalban lévő elnököt támogató caucusokat tartottak a demokrata párt támogatói is.

Barack Obama, a párt nyilvánvaló elnökjelöltje a Fehér Házból kedden webcast-kapcsolatba lépett híveivel. Kijelentette, hogy a megkezdett munka sikerre viteléhez további négy évre lenne szüksége. Az általa elért legfontosabb sikerek között említette az egészségbiztosítás és a Wall Street reformját, az iraki háború befejezését, a diákkölcsönök kiterjesztését és a homoszexuálisok katonai szolgálatára vonatkozó korlátozások eltörlését.

A Gallup közvélemény-kutató intézet az iowai republikánus jelölőgyűlések napján közzétett adatai szerint az amerikaiak 45 százaléka vélekedik pozitívan az elnök teljesítményéről, ami 2 százalékos növekedést jelent a legutóbb mért adathoz képest. A válaszadók 47 százaléka ugyanakkor még mindig negatívan ítéli meg Obama munkáját. A felmérést a Gallup 1500 fős mintán végezte el, a statisztikai hibahatár 3 százalék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×