Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Temes megyében kétszer annyira örülnek az uniónak, mint nálunk

Temes megyei gazdálkodó szervezetek nagyobb arányban látják előnyösnek országuk uniós csatlakozását, mint a Csongrád megyei vállalkozások - ismertette a szegedi Innoratio Egyesület és a temesvári Szórvány Alapítvány által végzett határ-menti kapcsolatokat vizsgáló kutatási program egyik fontos megállapítását Kicsiny László, a magyar szervezet elnöke.

A belépést pozitívan értékelők aránya Románia esetében 72,1 százalék, míg Magyarországon ez az arány csupán 32,5 százalék - mondta az egyéves kutatási program szegedi zárókonferenciája előtt a szakember. Hozzátette: érdekes azonban, hogy mindkét megyében úgy ítélik meg, az uniós csatlakozás a másik ország számára járt több előnnyel.

Románia 2007-es uniós csatlakozása óta a Csongrád megyei vállalkozások közvetlen romániai beszerzései növekedtek - jelenleg a megkérdezettek 15,2 százaléka rendelkezik ilyen kapcsolattal. A Temes megyei gazdálkodó szervezetek esetében már a belépés előtt is működtek ezek a beszerzési kapcsolatok, a vállalkozások csaknem fele számolt be ilyenről - tudatta az elnök.

Az értékesítést vizsgálva mindkét megyében a vállalkozások fele számolt be az uniós csatlakozást követően nagyobb mértékű határ menti forgalomnövekedésről.

A 2009 szeptemberében indult, a teljes gazdasági szférát átfogó felmérés során a munkában gyakornokként részt vevő hallgatók a határ mindkét oldalán 500-500 vállalkozás vezetőjével töltettek ki kérdőívet. A válaszadók között nemcsak nagyobb cégek szerepeltek, hanem kisvállalkozások és a mezőgazdaságból élő őstermelők is.

Az utóbbiakat azért vonták be a kutatásba, mert a munka előkészítésekor nyilvánvalóvá vált, hogy a térség őstermelői számára egyik legfontosabb értékesítési terepként szolgáló Dorozsmai Nagybani Piacon mára meghatározó vevővé váltak a romániai felvásárlók. A kutatás második fázisában a két megye gazdasági életének 50-50 meghatározó szereplőjével készült részletes interjú.

A kutatásból az is kiderült, határon átnyúló kapcsolatokat segítő intézményrendszer ismertsége a két megye vállalkozói körében alacsony, s válaszadók többsége úgy látja, ezek a szervezetek nem végzik hatékonyan a feladatukat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×