Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Moszkvában éjszaka tilos lesz szeszes italt árusítani

Betiltják a szeszes italok éjszakai árusítását a moszkvai hatóságok szeptember 1-jétől - jelentette az Interfax hírügynökség szerdán az orosz főváros önkormányzatának közlésére hivatkozva.

A rendelkezés értelmében a 15 százaléknál több alkoholt tartalmazó italokat tilos lesz árusítani este 22 órától délelőtt10 óráig.

Ez ugyanakkor nem vonatkozik az éttermekre, azok továbbra is kínálhatnak majd alkoholos italokat nyitvatartási idejükben.

Az intézkedés várható hatása legalábbis kétséges, mivel minden hasonló korábbi rendelkezés nyomán kialakultak azok a csatornák, ahol bármikor vodkához lehetett jutni.

A nyilatkozó önkormányzati tisztségviselő elmondta, hogy az eddig érvényes rendelkezés szerint este 23 órától reggel 8 óráig volt tilos szeszesitalt árusítani, de a jogszabályban szerepelt, hogy a közigazgatási körzet prefektúrája engedélyezheti az éjjel-nappali szeszárusítást, most viszont ez kimaradt, s így nem lesznek kivételek.

A Moszkvai területen (a fővárost körülölelő megyében) már május 2. óta tilos este 21 órától reggel 11 óráig italokat árusítani.

A kormány még márciusban bejelentette, hogy hasonló, országos hatályú rendeletet szándékozik az állami duma elé terjeszteni.

Alkoholfogyasztásban Oroszország világelső; a statisztikák szerint egy felnőttre évi 14,5 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiség jut. Az alkoholizmus az első a halálokok között, ha figyelembe veszik a túlzott alkoholizálás okozta megbetegedéseket is, s évente mintegy 700 ezer ember halálát okozza közvetlenül alkoholmérgezés vagy kotyvasztott italok fogyasztása. Mindez hatalmas gazdasági károkat okoz. A szakértők szerint emellett az ivászatok jelentősen növelik az öngyilkosságok, bűncselekmények, szívinfarktusok és autóbalesetek számát.

A lapok a kormány márciusban bejelentett terveiről akkor azt írták, hogy egy ilyen tilalom senkit nem tart vissza, aki inni akar: ez egyértelmű mindenki számára, aki tudja, hol él. Oroszországban ugyanis kivétel nélkül minden tilalmat megkerülnek. A korábbi hasonló korlátozások nem vezettek semmire, s a nehezebben megkerülhető megoldások - mint a jegyrendszer bevezetése - csak a feketepiac felvirágzását hozták.

A legális bolti eladás helyét átvették a taxisok, meg az ügyeskedő öregasszonyok, felvirágzott a fekete szeszfőzés, és megnőtt a mérgezések száma. Ráadásul ha a melós tudja, hogy este 21 óra után már nem kap italt, megveszi ebédidőben, és rögtön meg is issza. Egy ilyen rendelkezésnek legfeljebb annyi hatása lehet, hogy sokan lusták lesznek éjszaka a vodka keresésére indulni - vélték a lapok.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×