Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megfenyegették Szabadkán a VMSZ aktivistáit

Feljelentést tett a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a szabadkai rendőrség két ismeretlen munkatársa ellen, akik halálosan megfenyegették a párt plakátragasztó aktivistáit - jelentette kedden a Vajdaság Ma délvidéki hírportál.

A VMSZ két fiatal aktivistája múlt szombaton éppen a Szent István-napi ünnepség előtt ragasztott ki plakátokat Szabadka belvárosában, amikor megállt mellettük egy rendőrautó, és igazoltatta őket.

A két érintett fiatal elmondása szerint rövidesen odaérkezett egy civil rendszámú autó is, amelyből egy egyenruhás rendőr szállt ki, aki - meglátva a plakátokat rajta a magyar címerrel és a VMSZ logójával - azt mondta: "ezeket mind a falhoz kellene állítani, és lelőni".

Az aktivisták beszámolója szerint a rendőr azt állította, hogy a plakátok fára való kiragasztása bejelentési kötelezettséggel jár, és emiatt akár 50 ezer dinárra is megbüntethetné őket. Azt is mondta, hogy "bevihetné őket az őrsre, és ott sortűzzel lelövethetné őket".

Az aktivisták megdöbbentek a hivatalos személy szavai hallatán, aki megítélésük szerint - a vállapjából ítélve - magasabb rendfokozatú rendőr lehetett. A fiatalok próbáltak arra hivatkozni, hogy a szóban forgó rendezvény be volt jelentve, és maga Orbán Viktor kormányfő a vendég. Ennek ellenére a rendőrök, mielőtt elmentek, felszólították őket, hogy szedjék le a fákról a már kiragasztott plakátokat.

Az aktivisták azt mondták, előzetesen utánajártak, hogy lehet-e a fákra plakátot ragasztani. Õk úgy tudták, a szabályok ezt nem tiltják, csak arra kell ügyelni, hogy a ragasztó ne sértse meg a fát.

Az eset miatt Pásztor István, a VMSZ elnöke hétfőn tett feljelentést - értesült a Vajdaság Ma.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×