Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Így zavarta meg Obamát egy pocok

Kis híján egy rágcsáló vált a főszereplővé Barack Obama elnöknek a Wall Street megregulázásáról tartott csütörtöki fehér házi sajtóértekezletén.

Obama éppen belekezdett nyilatkozatába a Rózsakertben, amikor a jobbja felől egy rágcsáló bukkant elő a bokrok közül és a kamerák kereszttüzében átszaladt az elnöki címeres pódium előtt, hogy ismét eltűnjön a növények között.

Nem derült ki, hogy látta-e Obama a szürke állatkát, az elnök mindenesetre nem reagált a váratlan látogató megjelenésére.

Miután a Fehér Ház ura biztonságban visszatért az ovális irodába, a tudósítók között késhegyre menő vita pattant ki arról, hogy egeret vagy patkányt láttak-e. Voltak olyanok is, akik megesküdtek volna, hogy a színen átvillanó lény egy vakond volt.

Utóbb egy szakértő is bekapcsolódott a polémiába.

"Kizárnám, hogy ez egy patkány volt" - jelentette ki Russell Link biológus, a Washingtoni Állami Egyetem hal- és vadtudományi tanszékének vezetője. - "Ennek az az oka, hogy a farka nem volt olyan hosszú, mint a teste."

A Fehér Ház kertjében cirkáló állat fotójának tüzetesebb vizsgálata után Link úgy vélekedett, hogy az nem más, mint egy pocok, más néven mezei egér.

Nem most fordult elő először, hogy a Fehér Házban vagy a Rózsakertben rágcsálót láttak.

A múlt héten egy tévéstáb éppen felállította a kameráját, hogy felvegye Obamának a Mexikói-öböl olajkatasztrófájáról teendő nyilatkozatát, amikor egy rágcsálót láttak átsurranni a híres kerten.

A Fehér Ház sajtóterme mögött emellett legalább egyszer észleltek már patkányt, igaz, az azelőtt történt, hogy Bush elnök több millió dolláros felújítást hajtatott végre.

Rágcsálók egyébként is meglehetősen gyakran fordulnak elő Washingtonban. A városi hatóságok időről időre riadót fújnak a patkányok elszaporodása miatt, amikor már túlságosan nagy kupacokban halmozódik fel a szemét.

Washington a Potomac folyó mentén, egy hajdani maláriás mocsár helyén épült fel.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×