Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
323.69
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Magyarország támogatja a cseheket Kanadával keletkezett vízumvitájukban

Magyarország támogatja a Cseh Köztársaságot Kanadával keletkezett vízumvitájában, és az uniós bel- és igazságügyi miniszterek brüsszeli tanácskozásán további öt-hat tagország részéről hangzott el támogató nyilatkozat Prága mellett - közölte csütörtökön az MTI-vel a tanácskozáson részt vevő Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter.

Cseh sajtóforrások szerint Martin Pecina cseh belügyminiszter ugyanakkor elégedetlenségét hangoztatva állapította meg, hogy nem érzi maga mögött az egész EU támogatását az ügyben.

Kanada tavaly nyáron újra bevezette a vízumkényszert a cseh állampolgárokkal szemben, arra hivatkozva, hogy közülük - jórészt roma származásúak - túl sokan kértek menedéket az észak-amerikai országban.

Pecina közlése szerint Prágát a magyarok, a szlovákok, a bolgárok, a románok és az EU soros elnökségét adó spanyolok biztosították támogatásukról.

Forgács Imre az MTI-nek elmondta: a megbeszélésen kifejtette, hogy Magyarország tarthatatlannak tekinti a kanadai magatartást. Mint hozzátette, a kérdésről intenzív tárgyalások folynak Kanadával több csatornán, így az Európai Bizottság csatornáin keresztül is. Az uniós bel- és igazságügyi miniszterek áprilisi találkozóján újabb fejlemények várhatók az ügyben a magyar miniszter szerint.

A cseh miniszter főként a régi uniós tagállamok határozott fellépését hiányolja. Tavaly októberben az EU figyelmeztette Kanadát, hogy diplomatáira vízumkötelezettséget írhat elő az unió, ha Ottawa nem könnyíti meg a csehek számára a Kanadába való bejutást. A kanadaiak ennek nyomán annyit tettek, hogy nagykövetségük vízumosztályt nyitott Prágában, és így a cseheknek legalább nem kell Bécsbe utazniuk, hogy beadják vízumkérelmüket. Prága azonban minimálisan "menetrendet" szeretne látni a vízumkötelezettség eltörlésére. Az ügy miatt Václav Klaus cseh államfő és a cseh külügyminisztérium "bojkottálja" a vancouveri téli olimpiát.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×