Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
326.11
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Sarló-kalapácsos lobogókkal és Lenin-szobrokkal ünnepelnek Ukrajnában

A kelet-ukrajnai Luhanszk megye két településén is Lenin-emlékművet avattak szerdán, a világproletariátus egykori vezérének 139. születésnapján.

Novoszvitlivka faluban Vlagyimir Iljics Lenin korábban megrongált szobrát állították helyre és avatták fel. A proletárvezér másik emlékművét Pancsekove településen leplezték le, ahol a szovjet időkben sem állt Lenin-szobor - közölte Makszim Csalenko, az Ukrán Kommunista Párt (KPU) Luhanszk megyei bizottságának titkára az UNIAN hírügynökséggel.

Mint a kommunista párttitkár elmondta, a pancsnkovói Lenin-emlékmű felállítását a helyi tanács (közgyűlés) testülete javasolta a kommunistáknak. A megfelelő szoboralak keresését még januárban elkezdték, s miután megtalálták, a felavatás előtt restaurálták - tette hozzá.

A Luhanszk megyei tanács a kommunista képviselők indítványára a napokban döntést hozott arról, hogy a megye területén idén szovjet zászlók kitűzésével emlékeznek meg május 9-én a győzelem napjáról. Ez azt jelenti, hogy minden középületen az ukrán állami lobogó mellett ott lesz a sarló-kalapácsos vörös zászló.

Ugyancsak szovjet lobogóval ünnepli - kommunista kezdeményezésre - a győzelem napját a Csernyihiv megyei Priluki város, és hasonló döntés elfogadására készül a napokban Zaporizzsja megye is.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×