Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
326.11
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Három képviselő kilépett az MKP parlamenti frakciójából

Kilépett a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti frakciójából Bugár Béla, az MKP volt elnöke és a párt két további képviselője, Gál Gábor és A. Nagy László.

A három szlovákiai magyar politikus ezt szerdai pozsonyi sajtóértekezletén jelentette be. Ha május 16-ig megváltozik a pártvezetés politikai stílusa - mondták -, mindhárman hajlandóak visszatérni a frakcióba.

Már a múlt héten elhagyta a frakciót és a pártot is Simon Zsolt, volt mezőgazdasági miniszter. Bugár Béla, Gál Gábor és A. Nagy László a pártból nem lépett ki. A frakcióból való kilépésüket Simonhoz hasonlóan mindhárman Csáky Pál, jelenlegi pártelnök politikai stílusával magyarázzák.

Csáky Pál a helyzetre reagálva kijelentette, hogy a három politikusnak vissza kellene térnie a frakcióba.

"Érdekünk a tárgyalás. Attól tartunk, hogy lépésüknek kedvezőtlen visszhangja lesz választóink körében, mert az MKP egyetlen képviselője sem kapott erre mandátumot" - mondta újságíróknak a pártelnök.

Csáky bejelentette: csütörtökre összehívja a párt elnökségét, pénteken pedig a regionális szervezetek elnökeivel is tárgyalni fog, s minderről részletesen tájékoztatni fogják a nyilvánosságot. A pártelnök ugyanakkor nem tudja, hogyan értelmezze a kilépők követelését politikai stílusának megváltoztatására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×