Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Azerbajdzsánban módosítják az alkotmányt

Azerbajdzsánban szerdán megkezdődött az alkotmány módosításáról kiírt népszavazás, amelynek során a választók várhatóan támogatják az államfő korlátlan újraválaszthatóságának bevezetését is.

A központi választási bizottság helyi idő szerint kora délután bejelentette, hogy a délig összesített adatok szerint a szavazásra jogosultaknak már 32,4 százaléka élt a voksolás jogával, vagyis a népszavazás érvényessége már nem kétséges.

Az olajban gazdag kaukázusi ország ellenzéki pártjai a kampányban a referendum bojkottjára szólítottak, abban a reményben, hogy híveik távolmaradásával esetleg sikerül az érvényességhez szükséges 25 százalék alá szorítani a részvételt.

A közép-európai idő szerint hajnali 5 órakor kezdődött szavazáson Ilham Aliyev elnök is leadta voksát a főváros, Baku központjában lévő egykori középiskolájában. A szavazóhelyiségbe felesége és idősebb lánya kíséretében érkező államfő azonban nem nyilatkozott a sajtónak.A lakosság több mint felét kitevő, 4,8 millió választásra jogosult állampolgár a szavazófülkékben az alaptörvény mintegy negyven különböző módosításáról foglal állást, melyek közül a legjelentősebb eltörölné azt a korlátozást, hogy ugyanaz a személy legfeljebb két egymást követő ötéves időszakra választható államfővé.

Az egyes módosítások jóváhagyásához a szavazók 50 százalék feletti többsége elegendő. A referendum eredményét várhatóan röviddel a szavazás vége - közép-európai idő szerint 16 óra - után teszik közzé.

Bírálói szerint az államfő korlátlan újraválasztásának lehetősége komolyan visszavetné a demokráciát a többségében muszlim lakosságú Azerbajdzsánban, amely hatalmas olaj- és földgázkészletei, rohanó tempóban bővülő gazdasága, valamint Iránhoz való közelsége miatt a Nyugat és Oroszország számára egyaránt stratégiai jelentőséggel bír.

A kelet felől a Kaszpi-tenger által határolt egykori szovjetköztársaságot 1993 óta irányítja az Aliyev család. Az államfői posztra tavaly októberben 89 százalékos támogatással újraválasztott Ilham Aliyev annak a korábbi kommunista funkcionáriusnak, Heydar Aliyevnek a fia, aki tíz évig állt az ország élén.
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×