Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Váratlan nyugdíjemelés a válság közepén

Berlinben a kormány váratlanul nyugdíjemelést jelentett be. Az intézkedés 20 millió személyt érint, és 2002 óta ez a legnagyobb arányú emelés Németországban. Közben a dolgozók számára is érkezett derűlátásra ösztönző jelentés, ugyanis az Opel megmentésén fáradozó gazdasági miniszter pozitívnak minősítette eddigi amerikai tárgyalásait.

A most bejelentett nyugdíjemelés már időszerű volt, de a kormány a válságkezelő segélycsomag kidolgozása miatt halogatta. Az intézkedés értelmében az év közepétől a nyugati tartományokban 2,41 százalékkal, az egykori NDK-ban pedig 3,38 százalékkal növekednek a nyugdíjak. A különbséget a kancellár azzal indokolta, hogy a keleti országrészben élők mindeddig alacsonyabb nyugdíjat kaptak.

A munkaügyi miniszter szerint az emelés újabb bizonyíték arra, hogy az állam a súlyos gazdasági válságban is igyekszik megfelelő szociális támaszt nyújtani.

Elemzők a bejelentéssel kapcsolatban rámutattak arra, hogy az őszi parlamenti választás előtt a kormány igyekszik megnyerni az egyre népesebb nyugdíjas réteget, ezáltal is megpróbálja ösztönözni a lakossági fogyasztást. Németországban az átlagos nyugdíj nyugaton 1195, keleten pedig 1050 euró.

Nemcsak az idősebb korosztály, hanem a még aktív dolgozó réteg is hallhatott derűlátásra okot adó jelentést, ugyanis a közel 30 ezer alkalmazottat foglalkoztató Opel Művek megmentéséről tárgyaló gazdasági miniszter igencsak buzdítónak nevezte eddig amerikai tárgyalásait. Az Opel anyavállalata, a General Motors hajlandónak mutatkozik arra, hogy kisebbségi résztulajdonossá váljék, és ennek ellenére kész szabadalmainak és licenszeljárásainak átadására az Opelnak, ha ezzel a washingtoni kormány is egyetért, ugyanis a szabadalmakat az amerikai kormány a cégnek folyósított eddigi hitelek ellenében elzálogosította.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×