Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Izrael-ellenes tüntetőkkel csaptak össze rohamrendőrök

Összecsapott a rendfenntartókkal több tucat Izrael-ellenes tüntető szombaton Malmőben, miközben megpróbálta megrohamozni a svéd-izraeli Davis Kupa teniszmérkőzésnek helyet adó sportcsarnokot.

A tiltakozók megpróbálták áttörni az aréna köré húzott kordont, de a rohamrendőrök visszaszorították őket.

Összesen mintegy hétezer szélsőjobbos és szélsőbalos aktivista érkezett szombaton a helyszínre, miután előzőleg a dél-svédországi város egyik központi terén mintegy kétezren meghallgatták az Izrael év eleji gázai hadműveletét elítélő és a palesztinok támogatását sürgető beszédeket. Lars Ohly, a svéd Baloldali Párt vezetője az összegyűlt tömegnek azt mondta, hogy az Európai Uniónak és a világ többi részének "bojkottálnia kell az izraeli rasszista rezsimet".

Bár a szervezők békés tiltakozást ígértek, néhány szélsőbaloldali aktivista előre kilátásba helyezte, hogy meg fogják zavarni az izraeli-svéd Davis Kupa-találkozót, amelyet a városi tanács döntése alapján - éppen a tiltakozók miatti elővigyázatosságból - zárt ajtók mögött kezdtek meg pénteken.

A malmői sportcsarnokhoz több száz rendőrt vezényeltek ki, hogy megakadályozzák a tüntetők behatolását az arénába.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×