Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gasparovic úgy gondolja, sokat tett a jó magyar-szlovák viszonyért

A szlovák köztársasági elnök meg van győződve arról, hogy aktívan hozzájárult a magyar-szlovák viszonyban keletkezett feszültségek enyhítéséhez.

Ivan Gasparovic, a pozsonyi TASR hírügynökség által szombaton közölt interjújában ugyanakkor azt állította: politikai tevékenységében sosem kereste, sosem kezdeményezte a vitákat, hanem társadalmi egységet próbált teremteni.

"Az elnöki palota olyan hely volt, ahol a viták megoldási lehetőségeit keresték" - fejtette ki az államfő. Elutasította azt a felvetést, hogy a módosított oktatásügyi törvény (amely lehetővé teszi a földrajzi nevek anyanyelvű - így magyar - használatát is) aláírásának az elutasítása megosztotta volna a társadalmat.

"És aláírása nem osztotta volna meg a szlovák politikai színteret?" - kérdezett vissza az államfő. Megismételte korábbi véleményét, hogy a tanügyi törvény ellentétes a szlovák alkotmánnyal, illetve más törvényekkel, s ezért utasította el ismételten aláírását. "Ennek ellenére hangsúlyoznom kell, hogy nincs gondom a kétnyelvű megnevezések használatával a tankönyvekben, de azoknak az alkotmány és a törvény keretei között kell lenniük" - tette hozzá.

A magyar-szlovák viszonyban felmerült problémák megoldásához való hozzájárulására vonatkozó kérdésre Gasparovic azt válaszolta, hogy tavaly decemberben Érsekújváron az ő kezdeményezésére találkozott magyar partnerével, Sólyom Lászlóval. A találkozón a jószomszédi kapcsolatokról beszéltek, s elutasították a szélsőségesség minden megnyilvánulását a Duna mindkét partján. Szintén saját kezdeményezésének mondta, hogy 2006-ban a két államfő Besztercebányán és Piliscsabán egyetemi hallgatókkal beszélgetett a közös európai jövőről.

"Úgy vélem, hogy a szlovákok és a magyarok közti feszültség feloldásának legjobb formája éppen a párbeszéd, s igyekezetem erre irányul" - jelentette ki a szlovák államfő.

"Legutóbb a révkomáromi Selye János Egyetemen találkoztunk, ahol arról beszéltünk, hogy szükség van a kisebbségek lojalitására államuk iránt, s hogy az államnyelv ismerete nélkül a kisebbség nehezen tud szót érteni a többségi nemzettel. S ebben az elnök úrral (Sólyom Lászlóval) egyetértettünk" - mondta a TASR hírügynökségnek Ivan Gasparovic.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×