Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
323.16
bux:
148071.23
2026. november 4. szerda Károly

Nézze meg az autót, ami repülni is tud!

A BBC híradása szerint szerdán délelőtt egy vállalkozókedvű angol Londonból elindul Timbuktu felé, fél Európán és Afrikán át, méghozzá egy olyan kétszemélyes autón, ami, ha kell, gombnyomásra átváltozik repülőgéppé, és a levegőbe emelkedik.

Egyszerű kis négyhengeres, ezer köbcentis motorral ellátott, terepjáró kocsiról van szó, aminek a csúcssebessége a földön óránként 180 kilométer. Mintegy kétszáz méternyi sík terep kell ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjék. Három percig tart az autó átalakítása repülőgéppé. Két oldalt ki kell nyitni a szárnyakat, és huzalok segítségével fel kell kapcsolni egy nejlon ernyőt. Ez után a kocsi vezetője ráadja a gázt, nekifut, és a kocsi az ernyő segítségével felemelkedik.

A kalandkedvelő Neil Laughton, két gyermek apja és a brit különleges alakulatok volt katonája azért választotta útja célpontjául az afrikai Mali állam fővárosát, Timbuktut, mert a klasszikus felfedezők ezt mindig úgy emlegették, mint a világ végét.

Eredetileg szeretett volna autóját repülővé változtatva átlibegni a La Manche fölött, de a légügyi hatóságoktól nem kapott engedélyt. Így a francia partokról vág neki, lehajt Andorráig, de ott azután átszerel, bekapcsolja a nagyerejű farmotort, felemelkedik és keresztül repüli a 14 kilométer széles Gibraltári szorost. Marokkóba érve az Atlasz hegységen, majd pedig a sivatagon is átrepül az autójával.

Mindez úgy hangzik, mint a repülő szőnyegről szóló mese, de az új találmány, a Skycar, a világ első közúti használatra hitelesített, biomeghajtású repülő autója. Neil Laughton 42 nap alatt 6,400 kilométert tesz meg, Francia- és Spanyolországon, Marokkón és Mauritánián át Maliig, ahonnan Szenegálon keresztül tér vissza.

Laughton megmászta már a világ legmagasabb hegycsúcsait, járt az Északi-sarkon, de elismeri, hogy ez a legkalandosabb vállalkozása. A szerkezet egy Angliában élő olasz, a 29 éves Gilo Cardoso találmánya, aki nem végzett műegyetemet, de gimnazista kora óta álmodozott a repülő autóról, minden műszaki megoldást áttanulmányozott és kipróbált.

Ha a timbuktui út sikeres lesz, elkezdi gyártani a modellt, 75 ezer euró lesz a Skycar ára. Mivel Mauritániában iszlám szélsőségesek már a 2007-es Párizs-Dakar túra résztvevőire is rátámadtak, ezen a szakaszon konvoj kíséri Neil Laughton-t.

Mikor a feleségének először említette, mire készül, az asszonytól olyan választ kapott, ami beszámolónkban nem ismételhető meg. De Mrs. Laughton azóta beletörődött, hogy a férje hegyek, sivatagok és tengerszorosok fölött fog repkedni - az autóján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×