Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
323.04
bux:
147680.83
2026. november 4. szerda Károly

A "puha erőre" épül Obama külpolitikája

Másként kezeli majd Iránt Barack Obama, mint elődje - ezt ígérte az egy hét múlva hivatalba lépő megválasztott amerikai elnök egy televíziós nagy interjúban, amelyben többek között külpolitikájáról faggatták. Obama külügyminiszter-jelöltjét és egykori választási ellenfelét, Hillary Clintont a héten hallgatja meg a Szenátus. Leendő stábját azonban már most Bill Cinton tapasztalt tanácsadóival töltik fel.

Barack Obama elismeri, hogy a washingtoni vádak szerint nukleáris álmokat dédelgető Irán lesz elnöksége egyik legnagyobb külpolitikai kihívása. Az elmúlt évben többször felmerült, hogy vagy az Egyesült Államok vagy közel-keleti szövetségese, Izrael lebombázhatja az épülő iráni atomlétesítményeket.

De annak ellenére, hogy a távozó Bush elnök héja hírében állt, az újabb katonai konfliktusra már nem vállalkozott. Obama viszont egy lépéssel tovább akar menni: "új megközelítést alkalmazunk, és ennek alapja a párbeszéd lesz" - ígérte. Az utóbbi hetekben felmerült az is, hogy Obama az Irán által támogatott, és a Gázában masszív polgári áldozatokat is követelő izraeli offenzívát kiprovokáló Hamásszal is kapcsolatba lépne.

Mindezek ellenére a megválasztott elnök azt ígéri, hogy továbbra is erős szövetségese marad a zsidó államnak, és a nyitás ellenére világossá teszi Teherán előtt, hogy mi az a határ, amíg hajlandó elmenni.

Elemzők szerint Irán az utóbbi években azért is vált konfrontálóbbá, mert az Egyesült Államok nem volt hajlandó tárgyalni vele, és nem ismerte el regionális hatalmi státuszát.

Miközben az utóbbi idők egyik legbefolyásosabb amerikai
külügyminiszter-jelöltje, Obama választási riválisa, Hillary Clinton szenátusi meghallgatása még nem történt meg, a külpolitikai csapat összetétele azt sugallja, hogy Obama meg akarja kerülni az eddigi külpolitikai elitet. A külpolitikát befolyásos tanácsadók és különmegbízottak formálják majd.

Jó zsaru, rossz zsaru

Visszatér például Bill Clinton közel-keleti közvetítője, Dennis Ross, a balkáni békét elősegítő Richard Holbrooke pedig afganisztáni és pakisztáni különmegbízott lesz. A felesége révén magyar kapcsolatokkal rendelkező és a nyári kaukázusi háború idején Moszkvát vehemensen bíráló Holbrooke távol tartása az európai ügyektől azt is jelezheti, hogy Obama Oroszországgal is először a párbeszédre törekedhet.

Úgy tűnik azonban a köztudottan kemény szavú Holbrooke-ra marad majd az, további szerepvállalást facsarjon ki Afganisztánban az európai szövetségesekből. Ez lehet az egyik nagy konfliktus majd az amúgy Obama megválasztását támogató öreg kontinens és az új amerikai elnök között. A kabinetben Európával Philip Gordon, a Nemzetbiztonsági Tanács volt tagja foglalkozik majd.

Értelemszerűen Obama ellenfelei nincsenek elragadtatva az új, "puha erőre" épülő külpolitikától. Konzervatív elemzők szerint egy éven belül komoly gondja támad Iránnal, mert az a gyengeség jelének veszi majd kevésbé harcias hozzáállását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×