Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Stolojan helyett Boc alakíthat kormányt Romániában

Theodor Stolojan hétfőn Bukarestben váratlanul bejelentette, hogy lemond a Traian Basescu román államfő által ráruházott kormányalakítási megbízásról. Traian Basescu román államfő ezután Emil Bocot, a Demokrata-Liberális Párt elnökét bízta meg az új kabinet megalakításával.

Theodor Stolojan nem indokolta hidegzuhanyként ható bejelentését, csak annyit mondott, hogy visszaadta kormányalakítási megbízását, teret engedve a politikusok fiatal generációjának, amely szeretne csúcsszinten tevékenykedni.

A Demokrata-Liberális Párthoz (PD-L) tartozó Stolojant alig néhány nappal ezelőtt kérte fel az államfő egy kormánykoalíció kialakítására, amelyről megegyezés is született a PD-L és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között.

A két tömörülés vezetője vasárnap a koalíciós szerződés aláírása után hangsúlyozta: az új kabinet egyebek mellett a gazdasági stabilitás megteremtését, a munkahelyek megőrzését, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását és az infrastruktúra fejlesztését tűzte ki célul. Megállapodtak abban is, hogy külön jelöltet indítanak a 2009-es elnökválasztáson.

Bejelentés

Traian Basescu a televíziók által közvetített nyilatkozatában azzal indokolta Boc kinevezését, hogy ő a PD-L elnöke, és mivel ez a párt szerezte meg a legtöbb parlamenti mandátumot a választásokon, alkotmányos kötelességével élve ruházta a pártelnökre a kormányalakítás jogát. Az államfő szerint Stolojan gazdasági szakértelmére a jelenlegi gazdasági helyzetben szükség lett volna miniszterelnökként.

Az államfő nem tért ki a kormányfőjelölt visszalépésének okaira, csak annyit mondott, hogy az egyedüli személy, aki magyarázattal szolgálhatna, az maga Stolojan. Hozzátette: Stolojan döntése meglepte, és "kissé szomorúan" vette tudomásul.

Emil Boc ezután adott nyilatkozatában leszögezte: a Szociáldemokrata Párttal (PSD) előző napon aláírt koalíciós megállapodás továbbra is érvényes, az abban megfogalmazott célok továbbra is érvényesek, december 22-ig erős kormánynak kell alakulnia Romániában.

Boc bejelentette: gazdasági-pénzügyi szakértői-tanácsadói csoportot állít fel a Román Nemzeti Bank és a román civil társadalom képviselőiből, hogy az új kormány a lehető legjobb szakértői véleményekkel rendelkezzen a Romániát érintő gazdasági problémákról.

Emil Boc 1966-ban született, jogász és történész. Az országos politikában csak 2000-ben jelent meg, amikor képviselőként bekerült a parlamentbe. Attól kezdve gyorsan ívelt felfele politikai pályája a demokraták pártján belül, amelynek pártelnöki tisztségét Traian Basescu államfővé választása óta látja el. Jelenleg a kolozsvári polgármester tisztségét is betölti, de a kabinet parlamenti beiktatása esetén kénytelen lesz lemondani erről a posztról. A népes magyar közösségnek otthont adó Kolozsváron így 2009-ben várhatóan időközi polgármester-választást rendeznek.Romániában teljes az értetlenség és a tanácstalanság azt követően, hogy a kijelölt kormányfő, Theodor Stolojan visszaadta a mandátumát Traian Basescu köztársasági elnöknek. A bejelentést követően az államfő Emil Boc kolozsvári polgármestert a jobboldali Demokrata Liberális Párt elnökét bízta meg kormányalakítással, Boc pedig azonnal el is vállalta a feladatot.

A fordulat egy olyan pillanatban történt, amikor úgy tűnt, sínen van a nagykoalíciós Stolojan-kormány megalakulása.

A Szociáldemokrata Párt tegnap még annak a tudatában írta alá a jobboldallal a koalíciós megállapodást, hogy a Demokrata Liberális Párt alelnöke, Theodor Stolojan vezeti majd a közös kormányt. Noha Stolojan a jobboldal miniszterelnökjelöltje volt, a baloldal számára sem volt elfogadhatatlan; ő ugyanis afféle technokrata pénzügyi szakemberként a baloldalon kezdte a 90-es évek elején a politikai pályafutását, és általános volt az a nézet, hogy a gazdasági válság idején hozzá hasonló pénzügyi szakember kell a kabinet élére.

Az újságírók most azt találgatják, hogy előre eltervezett forgatókönyv szerint történt-e Stolojan visszalépése, a politikus ugyanis négy évvel ezelőtt már eljátszotta ezt a szerepet: akkor egészségi állapotára hivatkozva az államfőjelöltségtől lépett vissza az utolsó pillanatban Traian Basescu javára.

A miniszterelnök-jelölt cseréje után kérdéses, hogy lesz-e még egyáltalán nagykoalíció. Emil Boc kijelölt kormányfő azt hangoztatta: a vasárnap aláírt megállapodás nem személyekről, hanem elvekről szólt. A szociáldemokraták alelnöke, Miron Mitrea viszont kijelentette, Stolojan visszalépésével alapjaiban változott a helyzet: egy pénzügyi szakember helyett ugyanis egy politikus kapott kormányalakítási megbízást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×