Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.35
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Obama döntését várja a német kormány

Mindössze egyetlen konkrét döntés született Berlinben, a vasárnap tartott országos válságcsúcson, mégpedig annyi, hogy január végéig kiértékelik az elhangzott javaslatokat. Németországban ekkor döntenek az új intézkedésekről, amelyeket a mélyülő gazdasági válság miatt hozna meg az állam. A hírek szerint a halasztás szándékos, a németek megvárnák a Barack Obama által fémjelzett gazdaságélénkítő csomag megjelenését.

A német főváros kancellári hivatalában tartott értekezleten a politikai, a gazdasági és a tudományos élet prominensei, valamint a szakszervezetek vezetői vettek részt. A vendéglátó Angela Merkel a meghívottak közös felelősségét hangsúlyozta, és együttes cselekvést sürgetett a válság hatásainak leküzdésére. Hasonló szellemben nyilatkozott Frank Walter Steinmeier külügyminiszter is.

A találkozótól eredetileg sem vártak konkrét döntést, a jelenlévők abban egyetértettek, hogy mindent el kell követni a munkahelyi felmondások elkerülésére a recesszió idején, mert úgymond nem lehet a munkavállalókra hárítani a pénzpiaci válság okozta súlyos helyzet terheit.

Összhang alakult ki abban a kérdésben is, hogy a korábban tervezett infrastrukturális beruházásokat előbbre kell hozni, és biztosítani kell a feltételeket a hitelek folyósításához is. Bár a pénzügyminiszter ismét elzárkózott az elől, hogy teljesítse a munkáltatók adócsökkentési követeléseit, nyilvánvalóvá vált, hogy a berlini kormány ki akarja várni az Egyesült Államok hamarosan esedékes gazdaságtámogató óriáscsomagját.

Bennfentes információk szerint a január végére tervezett újabb válságcsúcson a kormány ismét egy segélycsomaggal fog előállni, ezúttal a kis- és középvállalkozások fennmaradását támogatva. A német ipar egyik fő pillérének tekintett autógyártás átmeneti leállítása miatt ugyanis a beszállító cégek megrendelései is elmaradtak, ezért ebben a szektorban is a termelés elakadása fenyeget. Az ország történelmében a vasárnapi válságcsúcs volt az első ilyen jellegű értekezlet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×