Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.91
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Clinton pályafutásának csúcsa és vége lenne a külügyminiszterség"

A megválasztott amerikai elnök, Barack Obama által bejelentett válságkezelő csomag csaknem háromezer milliárd dollárba kerül, ám a forrásokról a különböző gazdasági posztokra jelölt szakemberek még nem beszéltek - mondta az InfoRádiónak a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese. Magyarics Tamás hozzátette: Hillary Clinton pályafutásának csúcsát, és valószínűleg a végét is jelentené, ha elfogadná a külügyminiszteri posztot.

Összeállt a megválasztott amerikai elnök gazdaságpolitikáját irányító csapata. A pénzügyi tárcát Timothy Geithner vezeti majd, a legfontosabb Fehér Házon belüli gazdasági tanácsadó, Lawrence Summers lesz, míg az ottani költségvetési hivatal élére a magyar származású Peter Orszag kerül - mondta az InfoRádiónak a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese.

Magyarics Tamás hozzátette: a szakértők intézkedéseinek célja elsősorban a munkahelyek megtartása, illetve azok számának növelése, valamint a gazdaság felpörgetése lesz infrastrukturális beruházásokkal. Megjegyezte: először arról születik majd döntés, hogy az állam segítséget nyújtson-e az autógyáraknak, vagy hagyja csődbe menni azokat.

Az amerikai gazdaság élénkítésére felvázolt csomag összköltségvetése csaknem háromezer milliárd dollár, arról azonban még nem sok szó esett, honnan lesz pénz a megvalósítására. Barack Obama a választási kampány során arról beszélt, hogy az adózási struktúra átalakításával több forráshoz jut majd a szövetségi állam, de pénzt hozhatnak például a távol-keleti és európai befektetések is - magyarázta az Amerika-szakértő.

Mi lesz Clintonnal?

Korábban arról szóltak a hírek, hogy Hillary Clinton, aki Barack Obama ellenfele volt az elnökjelöltségért folyó küzdelemben, külügyminiszter lehet. Magyarics Tamás szerint azonban erre nincs sok esély, Joseph Biden ugyanis azzal a feltétellel vállalta az alelökséget, hogy külpolitikai szakértőként valódi szerepet kap a kormányban.

A külügyminiszterség éppen ezért Hillary Clinton politikai pályafutásának csúcsát, egyben végét is jelentené - mondta a szakértő, aki úgy véli: a demokrata politikus elnöki ambíciói éppen ezért nem fognak soha beteljesülni.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Szakértő: 40-50 forinttal olcsóbb itthon az üzemanyag a Mol árazásának köszönhetően

Továbbra is a kőolaj jegyzési árának emelkedése és a komoly európai dízelhiány hat a hazai üzemanyagárakra – mondta a holtankoljak.hu ügyvezetője az InfoRádióban. Bujdos Eszter szerint ugyanakkor a Mol kedvező piaci árazása miatt így is 40-50 forinttal olcsóbb a benzin és a gázolaj ára Magyarországon, mint a piaci ár és az árfolyam indokolná.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×