Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Hol hibázott John McCain?

Vajon mit rontott el John McCain, hogy helyette végül Barack Obamának szavaztak bizalmat az amerikai választók? Ismerje meg a republikánus jelölt és kampánystábja elmúlt hónapokban elkövetett melléfogásait.

John McCain számára az utóbbi hónapokban már nem volt könnyű lépést tartani demokrata ellenfelével, Barack Obamával az elnökválasztási kampány során: az Egyesült Államok katonái népszerűtlen háborúban vesznek részt, az országot egy népszerűtlen elnök vezeti, aki ráadásul ugyancsak republikánus, a gazdaság pedig már jóval a globális pénzügyi válság szeptember közepi jelentkezése óta bajban volt.

A republikánus elnökjelölt kampánystábja aztán még rá is tett egy-két lapáttal, például, mert nem fogalmazott meg világos üzenetet, így nem is sikerült egyértelműen definiálnia magát és terveit.

A gazdasági kérdések terén például eleve vesztes helyzetből indult, mivel korábban bevallotta: a terület nem az erőssége. Ezt bizonyította is, amikor a Wall Streeten elszabadult a káosz. Amikor a Dow Jones már mélyrepülésben volt, McCain még arról beszélt, hogy a fundamentumok szilárdak. Néhány órával később stábja kiadott egy hirdetést arról, hogy a veterán politikus lenne a legmegfelelőbb vezető a gazdasági válság idején.

A bizonytalankodás pedig folytatódott. A republikánus politikus azzal büszkélkedett, hogy a dereguláció és a visszafogott állami kiadások híve, aztán nemcsak, hogy támogatta a Bush-kormányzat 700 milliárd dolláros bankmentő csomagját, de amellett is kiállt, hogy az állam költsön további 300 milliárdot a jelzáloghiteleik törlesztőrészleteinek megfizetésével küszködő ingatlantulajdonosok megsegítésére.

Leginkább talán az ártott az amúgy is gyenge lábakon álló gazdasági elképzeléseinek, hogy bevont a kampányába egy vízvezeték-szerelőt. Az ohiói Toledóban élő Joe Wurzelbacher korábban számon kérte az odalátogató Barack Obamán az adóemelésre vonatkozó elképzeléseit.

John McCain a kampány utolsó heteiben valóságos hőst csinált a férfiból, azt sugallva, hogy a hozzá hasonló vállalkozókat gúzsba köti majd a demokraták által tervezett adóemelés. A média azonnal lecsapott és szaglászott egy kicsit Joe után, akiről kiderült, hogy nem is érintené a terhek növelése, tartozik az adóhivatalnak, ráadásul nem is képzett vízvezeték-szerelő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×