Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
324.81
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Jövőre már több mint egymilliárd ember fog éhezni

A növekvő élelmiszerárak miatt jövőre már több mint egymilliárd ember fog éhezni a Földön - véli egy ENSZ-szakértő. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szeptemberben még 925 millióra becsülte azok számát, akik nem jutnak elegendő táplálékhoz.

Olivier De Schutter, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának független szakértője az ENSZ-közgyűlés emberi jogi bizottságának tett jelentése után hétfőn New Yorkban viszont úgy nyilatkozott, hogy az említett szám az idei év eleji állapotot tükrözte. Azóta becslés szerint 44 millióval növekedett az éhezők száma, amely jövőre minden bizonnyal át is fogja lépni az egymilliárdos küszöböt.

De Schutter felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi piacokon idén júniusban kialakult rekordszintről mára ugyan visszaestek az élelmiszerárak, de az egyes országok piacán továbbra is történelmi magasságokat döntögetnek.

Számos országban - főleg a fejlődőekben - a válság hatására sok család kevesebb és olcsóbb élelmiszert képes csak beszerezni, és csökkentették az egészségügyi szolgáltatásokra és az oktatásra fordított kiadásaikat is, ami a szakértő szerint "helyrehozhatatlan károkat" okoz gyermekek millióinak egészségét és oktatását illetően.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×