Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző

Abbahagyta az éhségsztrájkot a román kormány magyar tagja

Nyolc napig éhségsztrájkolt a romániai diszkriminációellenes tanács egyik államtitkári rangú tagja. Haller István az ellen tiltakozott, hogy a kormány elmulasztotta végrehajtani a strasbourgi emberjogi bíróság két ítéletét.

Befejezte éhségsztrájkját Haller István, a romániai diszkriminációellenes tanács államtitkári rangú tagja, miután a kormány intézkedett a tiltakozását kiváltó ügyekben. Haller István azt sérelmezte, hogy a román állam nem hajtotta végre a strasbourgi emberi jogi bíróság két ítéletét.

Az ítéletek az 1990-es évek elején történt kászonaltízi és hadrévi romaellenes zavargások áldozatainak szolgáltattak elégtételt, és arra kötelezték a román államot, hogy finanszírozzon a roma közösség integrálását szolgáló programokat a két településen. Kászonaltízen egyébként a székely, Hadréven pedig a román közösség került konfliktusba a romákkal. Mindkét településen roma során házak tucatját gyújtották fel.

Haller István azt rótta fel, hogy Kászonaltízen egyáltalán nem indult integrációs program, a hadrévi programra pedig még mindig nem utalták ki azt az állami támogatást, amelyet az év vége előtt el kellene költeni. Az emberi jogi aktivista azt is felrótta, hogy a román állam módszeresen félrevezeti a strasbourgi bíróságot.

A kormány csütörtökön levélben tájékoztatta Haller Istvánt arról, hogy az egy nappal korábbi kormányülésen orvosolták az általa jelzett hiányosságokat. Az aktivista - célját teljesítettnek találván - abbahagyta a tiltakozást. Akcióját egyébként mind a diszkriminációellenes tanács - szintén magyar nemzetiségű - elnöke, mind a kormány egyik magyar minisztere elítélte. Úgy vélték, egy államtitkári rangú tisztségviselő nem folyamodhat ilyen tiltakozási formákhoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×