Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
325.53
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Minden szem Bajorországra szegeződik

Képviselőválasztást tartanak a Magyarországgal legszorosabb kapcsolatban álló német szövetségi tartományban, Bajorországban. A berlini szövetségi kormányban is résztvevő, csak ebben a tartományban működő Keresztényszociális Uniót fennállása óta először fenyegeti komolyan, hogy a törvényhozásban elveszti abszolút többségét.

A Magyarországnál 20 ezer négyzetkilométerrel kisebb, de 12,5 millió lakossal rendelkező Bajorországot immár fél évszázada a Keresztényszociális Unió (CSU) vezeti. Közvélemény-kutatási adatok szerint ezúttal bizonytalan az egypárti kormányzás fennmaradása, holott a korábbi választások előtt a CSU vezetői legfeljebb azt találgatták, hogy az eleve biztosnak ígérkező 50 százalék felett hány további mandátumot szerezhetnek a 180 tagú tartományi törvényhozásban.

Tavaly a párton belüli botrány hatására a 14 év óta kormányzó Edmund Stoibert Münchenben Günter Beckstein váltotta fel a miniszterelnöki tisztségben, ezzel együtt jórészt az országos politika hatására kaptak erőre bajor földön is a kisebb pártok. Jelenleg úgy tűnik, hogy a szabaddemokraták és a Baloldali Párt is jó eséllyel indul a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalék megszerzésére.

A berlini szövetségi kormány kisebbik koalíciós partnerének, a Szociáldemokrata Pártnak ismét szerények a kilátásai Bajorországban - az 5 évvel ezelőtt tartott legutóbbi választáson is csak nehezen tudta megszerezni a szavazatok 19 százalékát.

Megfigyelők szerint ezúttal jó eséllyel indul a jórészt populista jelszavakat hangoztató Szabad Választók Pártja, viszont semmi esélyük sincs a szélsőjobboldali politikai tömörüléseknek az 5 százalékos küszöb átlépésére.

Ezúttal a belföldi érdeklődésen túl a nemzetközi közvéleményt is foglalkoztatja a bajorországi tartományi választás kimenetele, mert ebből nemcsak diplomáciai körök vonnak le fontos következtetéseket a jövő évben esedékes országos választást illetően, hanem a berlini koalíció számára is komoly figyelmeztetés lehet az esetlegesen gyengébb szereplés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×