Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.98
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Négy gyermek meghalt a szennyezett tejpor miatt

Kínában a melaminbotrány miatt lemondott posztjáról az élelmiszerbiztonsági hivatal vezetője. Az ázsiai ország egészségügy minisztériumának közleménye szerint eddig négy csecsemő halálát okozta a szennyezett tejpor, 13 ezer gyereket kórházban ápolnak, a fertőzöttek száma több mint 54 ezer.

Közben Hongkongban vesekővel kórházban kezelnek egy hároméves kislányt, aki feltehetőleg a kínai mérgezett tejportól betegedett meg.

A hongkongi kormány vasárnap bejelentette: kis mennyiségű melamint találtak a Nestlé egyik tejkészítményében. A svájci cég szóvivője szerint a melamin nem hamisítás miatt került a tejbe, hiszen a természetben is találhatók melamin maradványok.

A szingapúri kormány - amely a múlt héten betiltotta a Kínából származó tejtermékek forgalmazását - azt közölte, hogy kínai cukorkában is találtak a veszélyes anyagból.

Szingapúr után Malajzia is betiltotta a kínai tejtermékek importját, míg Japán és Hongkong kivonta ezeket a termékeket a forgalomból.

Az Európai Unió tiltja a kínai tejpor és csecsemő-tápszer behozatalát, ezért - a hatóságok szerint - nem kerülhetett a közösség piacaira, így Magyarországra sem a melaminnal szennyezett termékekből.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×