Infostart.hu
eur:
355.39
usd:
307.56
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Göncz: Slota magyarellenessége meghatározza a kétoldalú kapcsolatot

A külügyminiszter szerint a szlovák kormányfő csak "halványan, vagy alig-alig" határolódik el a Szlovák Nemzeti Párt elnökének magyarellenes megnyilvánulásaitól. Göncz Kinga szerint Ján Slota kijelentései gyakran a gyűlöletbeszéd szintjét is elérik.

A külügyminiszter szerint Szlovákiának meg kell szüntetnie a magyarokkal szembeni kettős beszédet. Göncz Kinga kifejtette: amíg Robert Fico szlovák miniszterelnök rendre a két ország jó viszonyáról beszél, a kormányában lévő párt elnöke, Ján Slota becsmérlő kijelentéseket tesz Magyarországra.

Göncz Kinga szerint a szlovák kormánynak óriási felelőssége van a két ország viszonyának romlásában, mert a Szlovák Nemzeti Párt tagja a kabinetnek. A miniszter úgy fogalmazott, Robert Fico miniszterelnök "halványan, vagy alig-alig" határolódik el Ján Slota kijelentéseitől.

A kormányfő a Népszabadságnak adott interjújában az erre irányuló kérdésre azt mondta, ő már többször elítélt mindenféle szélsőséges megnyilvánulást. Robert Fico egyébként úgy látja, ugyan jobb is lehetne, de nem olyan rossz az államközi és a politikai viszony Magyarország és Szlovákia között.

Göncz Kinga szerint viszont pont ezen kellene javítani, mert a gazdasági és a civil kapcsolatok megfelelők. A külügyminiszter azt mondta, Ján Slota kijelentései ciklusokon átívelően meghatározhatják a kapcsolatokat.

Ilyen körülmények között nehéz hivatalos magyar-szlovák miniszterelnöki találkozót előkészíteni, tette hozzá, ahogy egyelőre államfői találkozóra sem lehet számítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Hegedűs Zsolt: Győrfi Pállal nem csak egy szóvivő, hanem egy régi szemlélet is távozik

Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálatnak szüksége van a kommunikáció gyökeres megváltoztatására ahhoz, hogy visszatérjen az emberek beléjük vetett bizalma. Mint írta, a hibákat be lehet és be is kell ismerni és tanulni kell belőlük, nem pedig „reflexből, bármi áron az intézményt védeni”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Beindult a profitrealizálás Amerikában - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Beindult a profitrealizálás Amerikában - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Jelentős bizonytalanság van mostanában a tőzsdéken: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek, ám emellett egyre hangsúlyosabbá válhat az elhúzódó amerikai-iráni konfliktus reálgazdaságra és részvénypiacokra gyakorolt hatása, ami elbizonytalanítja a befektetőket. Tegnap ismét megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és az előzetes adatok alapján a rossz hangulat a mai európai kereskedésre is átragadhat, eséssel nyithatnak a tőzsdék. Gazdasági információk tekintetében ma amerikai inflációs adat jön délután, ami a Fed következő döntéseire is hatással lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×