Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.05
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Tisztogatás a csúcsvezetői posztokon

Egyre kevesebb nő található a felső vezetők között, legalábbis Nagy-Britanniában. Egy felmérés szerint a csúcsmenedzserek között drámaian esett a gyengébbik nem képviselőinek száma.

Egyre nehezebb a nőknek elérni a csúcspozíciókat - ez derül ki egy Nagy-Britanniában végzett felmérésből, amely szerint túl sok munkaadó vallja a régimódi foglalkoztatási elveket, és véli úgy, hogy nem valók a nők csúcsvezetőknek, a vállalatirányítást inkább a férfiakra kell bízni.

A többi mellett a politikai vagy bírói állások kapui záródnak be a nők előtt. A 60 milliós lakosú szigetország munkaerőpiacán majdnem annyi nő jelenik meg, mind férfi: 16,9 millió férfi és 14,3 millió nő.

Az egyik, női jogokat védő szervezet vezetője azt állítja: nincs kevesebb tehetséges és jól képzett nő, mint korábban volt, a munkaadók hozzáállása változott meg. Szerinte a megváltozott viszonyokat nemcsak a nők szenvedik meg, hanem a brit gazdaság is.

Egyre több nő számol be arról, hogy miután teherbe esett, a főnöke használhatatlannak tekintette, és előmenetelét is gátolta, mert úgy gondolta: többé már sosem várhat el tőle annyit, mint a gyermekvállalás előtt.

A gyermekvállalás környékén lévő nőket gyakran nemcsak az előrejutását gátolják meg a vezetők, hanem már az ahhoz szükséges képzéseket sem biztosítják számukra.

Ennek következtében emelkedett azon nők száma is, akik a gyermekvállalással együtt teljesen felhagytak karrierjük építésével.

Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×