Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
327.11
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Hidat építenek Németország és Dánia között

A dán és a német közlekedésügyi miniszter Koppenhágában megállapodott egy új híd megépítésében, amely a Fehrmarn-szorost átívelve köti majd össze a két országot. A 19 kilométer hosszú híd építését csak 2012-ben kezdik el, a költségek oroszlánrészét a dán kormány fedezni.

Az ünnepélyes aláírást követően a német közlekedésügyi miniszter történelmi pillanatról beszélt, és úgy vélte, hogy a Fehrmarn-szoros fölött tervezett híd Észak-Európa alighanem legnagyobb építészeti alkotása lesz.

A Schleswig Holstein tartományhoz tartozó Puttgartent és a dán Rödbit összekötő híd építési munkálatait 2012-ben kezdik meg, és várhatóan hat év múlva fejezik be. A vasúti és gépkocsi forgalom felgyorsítására szánt híd költségei megközelítik az 5 milliárd eurót, ebből 800 milliót Németország vállalt magára, a többit a dán kormány fedezi.

A 19 kilométer hosszú híd használatáért az autósoknak a tervek szerint legalább 60 eurót kell fizetniük, a tehergépkocsikra ennek kétszeresét fogják kivetni.

Koppenhágában környezetvédő szervezetek tiltakoztak a terv megvalósítása ellen. Azzal érvelnek, hogy a híd veszélyt jelent a tenger élővilágára, és munkanélküliséget okoz majd a kompszolgálatnál dolgozók körében, ugyanis eddig hajókon szállították az utasokat és az árut Puttgarten és Rödbi között.

Jelenleg a 3 órás komp utat naponta átlagosan 5800-an veszik igénybe, a 2018-ra elkészülő hídon 10 ezer fős utasforgalomra számítanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×