Infostart.hu
eur:
365.7
usd:
327.04
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

A francia nők termékenysége a legmagasabb az Európai Unióban

2007-ben is emelkedett a francia lakosság lélekszáma, főleg a természetes szaporulatnak köszönhetően. Igaz, az újszülöttek csaknem 52 százaléka már házasságon kívül jön a világra - derül ki a francia statisztikai hivatal által kiadott adatokból.

Az Insee 64,5 millióra becsüli Franciaország lélekszámát a tengerentúli területeken élőket is beleszámítva. Egy év alatt a lakosság lélekszáma 361 ezerrel nőtt. Ebben a legnagyobb szerepet a természetes szaporulat játssza: tavaly összesen 816 500 újszülött jött a világra, miközben az elhalálozottak száma 526 ezer volt. Az intézet becslése szerint az ország területére mintegy 70 ezren vándoroltak be.

A statisztikai hivatal által kiadott közlemény szerint a francia nők termékenysége uniós viszonylatban továbbra is az egyik legmagasabb: tavaly minden 100 nőre 198 gyermek jutott. A kismamák átlagéletkora közelíti a harmincat, ami a kétezres évek elejéhez képest lassú, de fokozatos emelkedést jelent. Külön érdekesség, hogy a 35 év felett szülő nők aránya az összes édesanya körében 21 százalékkal emelkedett.

Az újszülöttek 51,7 százaléka házasságon kívül született, ami nem csoda, hiszen az általános európai trendnek megfelelően Franciaországban is folyamatosan csökken a megkötött hivatalos házasságok száma: 2000-ben még 300 ezer házasságkötést regisztráltak, két éve 274 ezret, tavaly pedig 266 ezret. Ráadásul az adatok azt mutatják: azok, akik házasságkötésre szánják el magukat, igen csak meggondolják a lépést: a vőlegények átlagéletkora meghaladja a 31 évet, a menyasszonyoké pedig a 29-et.

Hódít viszont az 1999 óta hivatalosan is elismert polgári együttélési forma. Eddig összesen 350 ezer pár választotta az életközösségnek ezt a formáját, és számuk évente 25 százalékkal bővül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Kritikus hét jön a tőzsdéken: ezekre figyelnek most a profik

Kritikus hét jön a tőzsdéken: ezekre figyelnek most a profik

A Fed és az EKB is változatlanul hagyta a kamatokat a múlt héten, az amerikai döntéshozók egy része azonban a makacs infláció miatt már újabb emelést támogatott volna. A részvénypiacokon a technológiai gyorsjelentések után eladási hullám indult, mert a befektetők egyre inkább kételkednek abban, hogy a mesterséges intelligenciára költött hatalmas összegek mikor térülnek meg. Christine Lagarde bejelentette, hogy jövő februárban távozik az EKB éléről, a Hormuzi-szorosban ért tankertámadás után pedig drágult az olaj, a kriptopiacot ugyanakkor a Binance elleni támadás rázta meg. Magyarországon a gazdaság éves alapon bővült, negyedéves összevetésben azonban alig nőtt, a kormány pedig jelentős hiánycsökkentéssel és az euró bevezetésének céljával számoló költségvetési javaslatot nyújtott be. A következő héten az amerikai félidős választás, a brit jegybank kamatdöntése és a pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés mozgathatja leginkább a piacokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×