Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Karadzic támogatóinak hálózatát próbálja takargatni a nyilatkozatdömping?

Radovan Karadzic, a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel és népirtással vádolt boszniai szerb exelnök unokaöccse azzal büszkélkedett hét végén közölt nyilatkozataiban, hogy ő volt nagybátyjának egyetlen segítője, kizárólag ő tudta, ki rejtőzik a Dragan Dabic (ál)név mögött.

Dragan Karadzic - az unokaöccs - azt mondta több belgrádi tömegtájékoztató eszköznek, hogy nagybátyja mindvégig a volt Jugoszlávia területén tartózkodott bujkálása éveiben, főként Belgrádban. Útlevele nem volt, külföldi utazást nem tett ez idő alatt. Jobbára telefonon tartották a kapcsolatot, ő juttatta el "Radovan nagybácsi" üzeneteit a család többi tagjához. Õ látta el élelemmel és más szükséges dolgokkal is, mert Radovan Karadzic a múlt esztendőig nem is hagyta el az általa bérelt lakásokat.

Dragan Karadzic megerősítette a Vecernje Novosti című lapnak adott nyilatkozatában Mila Cicaknak, a hágai vádlott állítólagos szeretőjének közlését, amely szerint Radovan Karadzic - álnevén Dragan Dabic - bioenergetikai témájú előadásokat tartott az utóbbi hónapokban az ország számos részén.

A hatóságok eddig nem kommentálták az ifjú rokon nyilatkozatát. A médiában közölt találgatások szerint Dragan Karadzic nyilatkozatdömpingje elterelő manőver lehet, amelynek az a célja, hogy elterelje a figyelmet Radovan Karadzic támogatóinak hálózatáról.

Egy névtelen telefonáló vezette Karadzic nyomára a szerb titkosszolgálatot (BIA) - írta a hét végén a Blic című belgrádi újság. Eszerint az ismeretlen telefonáló figyelmeztette az egyik BIA-irodát, hogy egy nagy szakállú, ősz hajú természetgyógyász, aki járja az országot, és előadásokat tart az egészséges életmódról, nagyon emlékezteti őt a háborús bűnökkel vádolt Karadzicra, felismeri az illető hangjában a boszniai szerbek volt elnökének hangját.

A BIA komolyan vette az ismeretlen hívótól kapott tippet; hat héten át követte mindenfelé a szóban forgó természetgyógyászt, és meggyőződött róla, hogy valóban a Nemzetközi Törvényszék által köröztetett politikusról van szó - jelentette a Blic, mintegy cáfolva ezzel azokat a korábbi jelentéseket, amelyek szerint külföldi titkosszolgálatok segítettek a szerb nyomozóknak Karadzic megtalálásában.

A hét végén sok ellentmondó jelentés látott napvilágot arról, hogy járt-e Karadzic Ausztriában bujkálásának éveiben. Előbb a Kurier című lap közölt ilyen témájú cikket, azt állítva egyebek között, hogy az osztrák belügyminisztérium Cobra elnevezésű terroristaelhárító egységének egyik osztaga igazoltatta is egy alkalommal az álnéven Bécsben tartózkodó Karadzicot, de az osztag tagjai nem ismerték fel a nagy szakállú természetgyógyászban a körözött boszniai szerb politikust.

Az Österreich című napilap vasárnapi száma egy Bécsben élő szerb asszony, bizonyos Veselinka J. nyilatkozatát idézte: "nálam lakott, a Ma:rzstrasse 148-ban az az ember, akiről kiderült, hogy Radovan Karadzic". A hölgy felismerni véli az elfogott Karadzicról közölt képeken azt a férfit, aki "Pera apóként" mutatkozott be, és gyógymasszázsban részesítette őt és családtagjait, fizetség helyett pedig azt kérte, hogy a család lakásának üresen álló gyerekszobájában szállhasson meg bécsi tartózkodásának idejére. Veselinka asszony szavai szerint a nemrégiben elfogott boszniai szerb exelnök 2006 júliusától szeptemberéig, 2007 január elejétől 2007 májusának végéig és 2007 szeptemberétől 2007 novemberéig tartózkodott nála, bécsi lakásában.

Az osztrák belügyminisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta a lapinterjúban megfogalmazott állítást. A minisztérium szóvivője szerint folyik az ilyen és ehhez hasonló állítások ellenőrzése.

Jelentkezett a hét végén egy Petar Glumac nevű "csodatévő gyógyító", aki a vajdasági Révújfalu (Banatsko Novo Selo) településen él, és állítja: ő az a bizonyos Pera, akinek útlevelét a múlt évben ellenőrizte a Cobra egyik osztaga Bécsben. Az illető - 78 éves szerbiai horvát - hosszú, copfba kötött hajat, körszakállt és szemüveget visel, éppúgy, mint bujkálása éveiben Karadzic, és állítólag nagyon hasonlít a Dragan Dabic álnéven bujkáló boszniai szerb exelnökre.

A számos bulvárlap által "Karadzic szeretőjeként" emlegetett Mila Cicak az amerikai AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy sejtelme sem volt az általa ismert Dragan Dabic titkáról, nem tudta ki rejtőzik e név mögött. "Sohasem rejtegettem Karadzicot, és sohasem voltam a szeretője" - mondta. Szavai szerint csak barátok és kollégák voltak. Kijelentette: "az utóbbi napokban megjártam a poklot, egy világ omlott össze bennem" a leleplezések nyomán. Rágalmazásért beperelni készül több tömegtájékoztató eszközt, mert "egyenesen a háborús bűnös cinkosaként állították be a személyét".

Karadzic ügyvédje, Svetozar Vujacic azt mondta a Vecernje Novostinak, hogy szerdánál előbb nem adhatják ki védencét a hágai törvényszéknek, a jogi eljárás ugyanis nem teszi lehetővé a korábbi kiadást. Szerb lapok szerint az ügyvéd péntek este, az utolsó pillanatban adta postára a kiadatás elleni fellebbezését, mert így késleltetheti a kiadatást.

Az ügyvéd nem volt hajlandó megmondani a Politika című vezető szerb lap által idézett hét végi nyilatkozatában, hogy melyik postahivatalban adta fel a levelet, nehogy nagy sietve eljuttassák azt a Karadzic kiadatásának kérdését tárgyaló bírósághoz.

A hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészei 11 vádpontot fogalmaztak meg Karadzic ellen, köztük a háborús bűnök és a népirtás vádját. A vád szerint ő volt az 1995-ös srebrenicai vérengzés értelmi szerzője. Nyolcezer boszniai muzulmán férfit és fiút mészároltak le boszniai szerb fegyveresek ebben a kelet-boszniai kisvárosban.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×