Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Iránnak havi 1 millió tonna búzát kell importálnia a rossz termés miatt

Irán havonta 1 millió tonna búzát importál a 2009 márciusában záródó iráni év hátralevő részében a komoly szárazság miatt, ami visszavetette a hazai kínálatot. Irán 2004-ben bejelentette, hogy önellátóvá vált búzából. Idén azonban igen kemény volt a tél, amit régóta nem tapasztalt szárazság követett.

Erről a Kargozaran című mérsékelt hangvételű iráni napilap számolt be vasárnap, forrásmegjelölés nélkül.

A lap egy másik cikke idézte az iráni mezőgazdasági minisztérium egyik vezető illetékesét, aki azt mondta, hogy Irán már 5 millió tonna búzát vásárolt. Az iráni év márciusban kezdődött, de az illetékes arról nem szólt, hogy az általa jelzett 5 millió tonna importot mikortól számolta.

Pénteken európai kereskedők azt mondták, hogy Irán várhatóan 3 millió tonna malmi búzát vásárol jövő márciusig azon az 5 millió tonnán felül, amiről a múlt hónapban beszélt az iráni kereskedelmi miniszter.

A Kargozaran című lap vasárnap azt közölte, hogy "kormányzati döntés szerint a kereskedelmi minisztérium felhatalmazást kapott 1 millió tonna búza importjára minden hónapban mostantól számolva".

Irán 2004-ben bejelentette, hogy önellátóvá vált búzából. Idén azonban igen kemény volt a tél, amit régóta nem tapasztalt szárazság követett.

A várhatóan jelentős iráni búzakereslet hatására pénteken nőtt a termény ára a chicagói terménytőzsdén (CBOT). A búza legnagyobb forgalmú, szeptemberi határidős jegyzése vékánként (1 véka=36,35 liter) 23,25 centtel (3 százalékkal) 8,11 dollárra nőtt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×