Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Föld-levegő rakéták az olimpiai stadionok körül

Terrortámadástól tartva a kínai hatóságok több tízezer biztonsági embert vezényeltek Pekingbe, sőt még föld-levegő rakétákat is telepítettek az olimpiai stadionok környékére. A Kínát bírálók úgy vélik, a kommunista vezetés a terrorizmus fenyegetettségével igazolja keménykezű politikáját, mások szerint azonban az országot és az olimpiát valóban komoly veszély fenyegeti.

Az olimpiai előkészületek miatt Peking olyan városra hasonlít, ahol háborúra készülnek: föld-levegő rakétákat helyeztek el a stadionok környékén, ellenőrzőpontokat állítottak fel, 110 ezer biztonsági embert és egymillió civilt képeztek ki, hogy megvédjék az olimpiai játékokat a terrortámadástól.

A biztonsági előkészületek listája folyamatosan bővül: távirányított repülőgépek fognak cirkálni Peking fölött az olimpia idején, lezárják az észak-koreai határt, a megnyitó ünnepség ideje alatt pedig felfüggesztik a pekingi repülőtér működését.

A terrorizmus problémája a hétfői merénylet óta még inkább előtérbe került: akkor a dél-kínai Kunmingban robbantottak fel három buszt, két ember életét vesztette. Májusban szintén merényletet hajtottak végre Sanghajban, márciusban pedig a hatóságok meghiúsítottak egy újabb terrortámadást, amelynek során terroristák fel akartak robbantani egy Pekingbe tartó gépet.

Reklámozzák a veszélyt

Bár a kínai hatóságok folyamatosan hangoztatják, hogy nagy a terrorfenyegetettség, valójában kevés részletet árulnak el erről a veszélyről. A bírálók szerint a kínai kormány szándékosan "reklámozza" a veszélyt, hogy így igazolja a lázadó kisebbségekkel, főleg a tibetiekkel és a muzulmán ujgurokkal szembeni keménykezű politikát.

"Ez a legrégebbi trükk, amit a tekintélyuralmi rendszerek alkalmazni szoktak" - állítja Nicholas Bequelin, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet hongkongi munkatársa.

A nemzetközi szervezet egyébként hamarosan közzétesz egy jelentést, amelyben bírálja Kínát a terrorista veszélyre vonatkozó állításai miatt.

Kína közben valóban keményen bánik a kisebbségeivel. Példa volt erre a tavaszi tibeti tüntetések gyakran brutális elfojtása, de a közelmúltban is történtek elítélendő események: Szecsuan tartományban július elején két ujgurt végeztek ki a kínai hatóságok, akik több ellenállót is lelőttek a Free Asia rádió beszámolója szerint.

Nemrég rendőrök Urumcsiban berontottak egy lakásba, ahol 15 késsel felfegyverkezett ujgurral találták szembe magukat. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a rendőrök tüzet nyitottak, és megöltek 5 muszlim ellenállót.

Nincs tapasztalatuk

Bár sokan bírálják a kínai retorikát, több szakértő is arra figyelmeztet, hogy Pekingnek Amerikával és Európával ellentétben nincs tapasztalata a terrorizmussal. Az eddigi incidensek viszonylag kicsik voltak, és rosszul szervezett helyi csoportok követték el ezeket.

Kína valódi célpont lehet a nemzetközi terrorizmus térképén, nemcsak az olimpia miatt, de növekvő gazdasági befolyása, kommunista ideológiája és a Kínában élő muzulmánok egyre nagyobb elégedetlensége miatt is.

Ezért - figyelmeztetnek sokan - nem túlzás azt hagoztatni, hogy a terroristák sportolók és külföldi újságírók elrablására, valamint repülőgépek és szállodák felrobbatására készülnek.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×