Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Egy buszon fogták el Karadzicot

Radovan Karadzicot már pénteken este elfogták, egy buszon - állítja az egykori boszniai szerb vezető ügyvédje. Pedig nagyon kevés olyan ember él a volt Jugoszláviában, aki még bízott benne, hogy az egyik legkeresettebb szerb háborús bűnös valaha is rács mögé kerül.

Részleteket Radovan Karadzic elfogásáról és további sorsáról csak az után hoznak nyilvánosságra, hogy késő reggel összeül az ügyészekből, rendőrtisztekből és hírszerzési vezetőkből álló akciócsoport - közölte a szerb háborús bűnösökkel foglalkozó ügyész, Bruno Vedkaric.

Karadzic ügyvédje azonban annyit elárult, hogy védencét a főváros és a Belgrád melletti Batajnica település között közlekedő buszon fogták el, "valamilyen sapkát húztak a fejére", ezért a vádlott nem is tudja, hogy kik fogták el.

A belgrádi elnöki hivatal közleménye alapján az is biztos, hogy az egykori boszniai vezetőt a szerb biztonsági erők fogták el - a sikerhez azonban az kellett, hogy megalakuljon az új kormány.

Azóta ugyanis érezhetően megváltozott a háborús bűnösökhöz való viszony; azok az illetékesek, akik eddig is pontosan tudhatták, hol rejtőzködik Karadzic - hiszen állami nyugdíjat is kapott - vagy végre továbbították megfelelő helyre az információt, vagy egyszerűen félreálltak, lehetővé téve az elfogását.

Minden bizonnyal kulcsszerepet játszott Karadzic sorsának megpecsételődésében, hogy leváltották a szerb hírszerzés éléről Rade Bulatovicot, akit új ember, Sasa Vukadinovic váltott. Róla azt kell tudni, hogy ő irányította az egyik szerb maffiabanda, az úgynevezett Jitka klán felszámolását.

A kis halak a helyi bíróságokra maradnak

S bár az új kormánynak tagja a néhai Slobodan Milosevic által egykor irányított Szocialista Párt is, a jelek szerint a tömörülés vezetőinek is fontosabb immár az ország európai integrációja, mint Karadzic - és remélhetőleg Ratko Mladic - védelme.

Az EU ugyanis alapfeltételnek tartja Szerbia együttműködését a háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszékkel - a bíróság főügyészét, Serge Brammertzet már a napokban Belgrádba várják. Õ volt az egyik első, aki üdvözölte Karadzic letartóztatását.

Így már csak két ember van szökésben azok közül, akiket a nemzetközi közösség mindenképpen Hágában akar látni. Az egyikük Ratko Mladic, a boszniai szerbek egykori katonai parancsnoka, akit Karadzichoz hasonlóan Szarajevó ostroma és a srebrenicai mészárlás miatt akarnak felelősségre vonni.

A másik pedig Goran Hadzic, aki a vádak szerint a vukovári horvátok ellen követett el háborús bűnöket.

A "kisebb halak" sorsáról a helyi bíróságok döntenek majd, miután a imondottan a délszláv ügyekre szakosodott különleges hágai bíróság mandátuma 2010-ben lejár.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×