eur:
389.43
usd:
361.5
bux:
68412.6
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Gyávaságra buzdít a polgármester

A londoni erőszakhullám miatt a polgármester azt tanácsolta a város lakóinak, hogy ne avatkozzanak be, ha az utcán vitát vagy verekedést látnak, mert a saját életük is veszélybe kerülhet.

Boris Johnson nem sokkal azután nyilatkozott, hogy a brit fővárosban meggyilkolták a 16 éves Ben Kinsellát, aki megpróbált elsimítani egy vitát egy észak-londoni bár előtt.

A Londont elborító erőszakhullám egy másik áldozata a 60 éves Stan Dixon, aki udvariasan megkérte a vele egy buszon utazó fiatalokat, hogy ne káromkodjanak. Amikor a korábbi katona barátnőjével együtt le akart szállni a járműről, két huligán meglökte, ennek következtében a férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett, életéért jelenleg is küzdenek az orvosok.

Tavaszi megválasztása előtt Boris Johnson még azt tanácsolta, hogy a polgárok vállalják a kockázatot, és szálljanak szembe a huligánokkal. Azóta azonban sok ember vesztette életét amiatt, mert el akart simítani egy-egy utcai nézeteltérést.

Az egyik legismertebb áldozat a legújabb Harry Potter-filmben is szereplő színész, a 18 éves Robert Knox, aki az öccsét védelmezte egy dél-londoni kocsma előtt májusban, amikor halálra szurkálták.

A londoni polgármester azt mondta: egy korábbi börtöntöltelék osztotta meg vele azt a tanácsot, hogy "ha erőszakot látsz az utcán, ne kockáztass, mert mindig lehet valakinél kés".

Döbbenetes statisztikák

Boris Johnson hozzátette: "Ez úgy hangozhat, mint az állampolgári felelősség hiánya, de a saját gyerekeimnek azt tanácsolnám, hogy a saját biztonságukkal törődjenek".

Kórházi statisztikák szerint 2002-2003-hoz képest 2006-2007-re 88 százalékkal több 16 évnél fiatalabb kamaszt kellett ellátni szúrt sérülések miatt. A 16-18 éves korosztályban a növekedés 75 százalékos, míg a felnőtteknél 27 százalékos.

Júniusban egy kormányzati tanácsadó arra figyelmeztetett, hogy a brit társadalom egyre inkább nemtörődömmé válik. A szakember azt mondta: az emberek azért félnek beavatkozni a konfliktusokba, mert vagy áldozattá válnak vagy a börtönben kötnek ki.

Louise Casey szerint a rendőrség iránti bizalom elvesztése okozza az emberek hozzáállásának megváltozását, ami miatt a bűnözés egész lakóközösségeket fojthat meg.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Gustav Klimt portréja a várt összegnél kevesebbért kelt el

Gustav Klimt portréja a várt összegnél kevesebbért kelt el

A bécsi Kinsky-palotában található im Kinsky aukciósház áprlis 24-én bocsátotta árverésre a nemrég előkerült Klimt alkotást. 1917-18-as „Bildnis Fräulein Lieser” vagy „Fräulein Lieser portréja” című festmény, amelyet az osztrák művész egyik utolsó alkotásának tartottak, az elmúlt hónapokban hatalmas izgalmat keltett a műtárgypiacon. A licit 28 millió euróról indult, a majdnem egy évszázadig nem látott portrét végül 30 millió euróért, a 30-50 millió eurós becsérték alsó határán értékesítették. Ez nem tartalmazza az aukciósház jutalékait és díjait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×