Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Obama segít Clinton kampányadósságának törlesztésében

Segítséget nyújt egykori riválisának Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt leendő elnökjelöltje abban, hogy Hillary Clinton törleszteni tudja az előválasztási kampány során felgyülemlett több mint 20 millió dolláros adósságát.

Obama a Clinton kampányát támogató adományozókkal tartott csütörtöki találkozóján 2300 dolláros csekket töltött ki az egykori first lady számára - az amerikai szövetségi törvények értelmében ennél nagyobb összegű adományt nem adhat - és ugyanerre kérte saját támogatóit is - közölték demokrata párti tisztségviselők a zárt ajtók mögött tartott megbeszélés után.

Clinton támogatóiban mindeddig csalódást keltett, hogy Obama nem nyújtott nagyobb segítséget egykori riválisának az adósság törlesztéséhez, jóllehet az afro-amerikai szenátor arra számít, hogy Clinton hívei az ő elnökválasztási kampányát is adományokkal segítik majd.

A nyilvánosság kizárásával tartott találkozón Clinton is megjelent. A két politikus heves küzdelmet folytatott egymással a Demokrata Párt elnökjelöltségéért az előválasztások során, most azonban a párton belüli egységet szeretnék hangsúlyozni.

Ennek jegyében pénteken a New Hampshire szövetségi állambeli Unityben (stílusosan az Egység nevű városban) az előválasztások óta először együtt lépnek a nyilvánosság elé.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Az amerikai M1 Abrams harckocsi igazi túlélő: az 1980-as évek óta számtalanszor nekiállt már a Pentagon, hogy fejlesszen egy olyan tankot, amely szebb, jobb ütőképesebb – a végső döntés mindig az lett, hogy inkább maradjon még néhány évig a jól bevált páncélos. A napokban bemutatták az Abrams-család legújabb tagját Detroitban, az M1E3-ast, amely várhatóan a következő évtizedekben kiszolgálja majd az amerikai haderő igényeit, mint elsődleges harckocsitípus. Nézzük meg, mit lehet tudni a gépről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×