Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.84
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Újabb túlélőket találtak a földrengés sújtotta Szecsuánban

Két sebesült bányászt mentettek ki Szecsuán tartomány hegyes vidékéről 19 nappal a pusztító erejű földrengés után.

A 45, illetve 51 éves bányászt szombaton találták meg törött bordákkal és végtagokkal Kvanghan városában, 25 kilométerre északra a tartományi főváros Csengtutól, és a helyi kórházba szállították őket.

Azután bukkantak a nyomukra, hogy három nappal korábban megtalálták több munkatársukat, akik útba tudták igazítani a mentőket. Végül a hongkongi kormány repülős mentőszolgálatának helikoptere mentette ki őket.

A bányászoknak elegendő víz és rizs állt rendelkezésére ahhoz, hogy túléljék a csaknem háromhetes megpróbáltatásokat.

A május 12-i, a Richter-skála szerinti 8-as erősségű földrengésnek a legfrissebb hivatalos adatok szerint 68.977 halálos áldozata volt.

Lezuhant

Tizennégy emberrel a fedélzetén szombat délután lezuhant egy olyan katonai helikopter,
amely a földrengés következményeinek a felszámolásában vett részt Szecsuán tartományban.

Az Újkína hírügynökség jelentése szerint járművet akkor érte a szerencsétlenség, amikor áthaladt egy ködös és erősen szeles övezet fölött Jingsziu város térségében.

Veszteséglistát a kínai hatóságok egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. Mindössze annyit tudni, hogy a Mi-17-es típusú helikopteren 4 főnyi legénység és 10, a földrengésben megsebesült személy utazott.

A május 12-i természeti katasztrófában legkevesebb 68 ezer 977 ember halt meg, 17 ezer 974 személyt azóta is eltűntként tartanak nyilván.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×